Akik csatangoltak már a világhálón, tudhatják, Japán egyedülálló szintre fejlesztette a kulináris élvezeteket még az üdítőitalok terén is, nem ritka náluk a curry- avagy wasabi-ízű ital, illetve az uborkaaromával dúsított Pepsi sem. (Amit egy promóciós kampány keretében csak ez év júniusától lehetett megvásárolni pár héten át, de 4,8 millió doboznyi Ice Cucumber értékesítése után az ízt kihúzták a palettáról.)


A YouTube egyik új sikere a japán Fanta-reklámok összevágott és feliratozott válogatása, amelyből, ha az ízek nem is, az osztályterembe helyezett mindennapi drámák és megdöbbentő karaktertípusok mindenképpen megragadnak az ember emlékezetében: a nyelvtant rockzenészek, a helyesírást gengszterek, az irodalmat szappanoperán nevelkedett primadonnák, a matematikát lemezlovasok tanítják, az általuk okozott kellemetlenségeket pedig - európai felfogással is érthetően - az iskola utáni üdítőital kortyolása vezeti le. A szigetországban amúgy a Wikipedia értesülései szerint ötvennél is több ízben jelenik meg az üdítőitalmárka, zöldalmától és licsitől kezdve az amino-almaboron keresztül a görögdinnyéig.


Már előző válogatásunkból is kitűnik, a japán ingerküszöb minimuma jócskán meghaladja az európaiét. Legyen szó azonban túlkompenzált ízhatásról, frusztrációról vagy abszurditásról, a helyi reklámfelügyelet szitáján még így is fenn tud akadni számos olyan film, ami a televízió képernyője helyett inkább a videomegosztó oldalakon népszerűsít. Ilyen letiltott reklám köszönhető a Sky PerfecTV!-nek is: a legnagyobb műholdas tévéadásokat és internetkapcsolatot szolgáltató cég amerikai mintát követve ötven másodpercet emel ki egy baseball-meccsből. A túldramatizált jelenet érezhetően a japán rajzfilmek, az animék látványvilágából és vágástechnikáiból építkezik, brutalitása pedig annyira látványos, hogy érthető, miért is tolták félre az alkotást.

(A reklám hatásosságát és intenzitását emeli, hogy a baseball igen közkedvelt játék Japánban, sikere onnantól fogva töretlen, hogy a tokiói egyetem csapata 1896-ban 29:4-re vert egy helyi, amerikaiakból álló teamet, egyben ez az alkalom volt az első dokumentált nemzetközi baseball-meccs az ázsiai kontinensen - emellett a fiataloknak számos olyan képregényt (manga) adnak ki, amelyek a gimnáziumi vagy profi labdajátékosokról szólnak, ilyen a Touch, a Major, a H2 vagy az Ookiku Furikabutte.)


A Louis Vuittonnak készített reklám az eddigiektől eltérően - érthetően - profizmusával és eleganciájával tűnik ki: az ötperces, Superflat Monogram című mesét a kilencvenes évek egyik legnagyobb hatású, világszerte ismert grafikusa, Takashi Murakami készítette. A cég boltja előtt barátaira várakozó, telefonjával babráló kislányt a LV panda nyeli le, így ragadva el őt egy pszichedelikus körútra. Az Alice Csodaországban-ra való egyértelmű utalások hatásosan keverednek a modern vizuális elemekkel, Murakami ugyanis aktívan merít a virtuális valóságokra és az új számítógép-interfészekre jellemző látványelemekből. Érdemes kiemelni a film zenéjét jegyző Tomoyuka Tanakát, színpadi nevén a Fantastic Plastic Machine-t is, ő ugyanis a hatvanas éveket idéző, bossa nova-t, lounge-t, house-t vagy a filmzenéket ötvöző úgynevezett shibuya kei zenei zsáner egyik fő alakja.



A távol-keleti akciófilmek akrobatikai elemeit használja fel a Nintendo reklámja. A játékboltba szaladó, szülőkön, telefonfülkéken és járművökön átugró-szaltózó, csatornákon átvágó, karambolok ellenére is sértetlen tinédzserek jogosan idézik fel a Mátrix egyes mozzanatait, illetve egy korábbi, hasonló megvalósítású, ámbár jóval kevésbé fantáziadús Xbox 360 reklámot, amelyben hasonló tömegjelenet során kerítenek be utcazenészeket. A hangulatában és felütésében a reklám toronymagasan eltér a főként szokásos amerikai játéktrailerekre hasonlító hirdetésektől.


Az ötvenezer férőhelyes Ajinomoto Stadium, más néven Tokyo Stadium jelenleg csak focimeccseknek ad otthont. Az épületnek készített, meglepően szellemes másfél perces alkotás ott indul, ahogy egy fiatal egyetemista beköltözik a stadionnak helyet adó Chōfu városkába, majd rájön arra, hogy éjszakánként mi történik az épület falai között és ez hogyan ütközik ki a lakókon a mindennapokban. Háttérinformációként érdemes megjegyezni, hogy a Tokyo Stadium volt a legelső japán stadion, amely eladta a nevét - így 10 millió amerikai dollárnak megfelelő vételárért cserébe az Ajinomoto élelmiszer- és gyógyszeripari cég nevét öltötte magára, egészen 2008 februárjáig.



Apró, európai gondolkodásmóddal is felfogható gegekkel operálnak a médiacégek is. A Shizuoka prefektúra-székhelyen található Shizuoka Broadcasting System hirdetése az "ügyfelek minden előtt" szlogenre építette fel focizó és hip-hopban sem járatlan szamurájait, a második legnagyobb olvasottságú napilap, az Asahi Shinbun pedig póruljárt bankrablókkal adja a nézők tudtára: bankrablás előtt is illik átfutni a napi híreket.


Kétségkívül az egyik, ha nem a leghumorosabb drogprevenciós alkotás a kannabisz hatásait demonstráló rövid TV-szpot. Míg hasonló jeleneteket bizonyjára sok olvasónk látott már, nem valószínű, hogy az utolsó másodpercekben olvasható szlogennel párosították volna.



A japán média fenegyerekének egy igen klasszikus felvétele. Kitano (Beat) Takeshi tizenegy amatőr focistát zavart a gyepre, miután mindegyikük fejére egy messzelátot erősített. Áttekintve a meghökkentő japán sportműsorok meglehetősen embertpróbáló és fizikai jólétet sokszor kockáztató repertoárján, a Crazy Comedy Show ezen állomása meglehetősen szolid.


Meglehetősen ellentmondásos jelensége a japán tévéműsoroknak Razor Ramon Sumitani, ismertebb nevén Hard Gay. A művésznevét az amerikai Scott Hill pankrátortól eredeztető Masaki Sumitani a homoszexuális szubkultúrát figurázza ki öltözködésével, testbeszédével és viselkedésével, mindeközben cselekedetei gyakran totális ellentétben állnak sokszor teljes döbbenetet okozó megjelenésével. Arra készteti a fiatalokat az utcán, hogy apák napja alkalmából hívják fel szüleiket és köszönjék meg nekik, amit értük tettek, óvodásoknak próbál főzni, hogy eltüntesse ételundorukat vagy éppenséggel vásárlókat toboroz egy klientúrával még nem bíró, újonnan elköltözött étteremnek. Ennek ellenére a legtöbb japán homoszexuális egylet nyíltan elítéli Sumitani munkásságát, a hokkaidói szexuális kisebbségeket támogató közösség sajtóképviselője szerint "a tény, hogy egy hasonló karakter kedveltté válik a televízióban, csak arra mutathat rá, hogy a homoszexualitás az emberek szemében nevetséges, ez pedig igen szomorú".