Hol vannak már azok az idők, amikor az Ars Electronica kiállításon arcátlanul provokáló és politikailag elkötelezett művek borzolták a kedélyeket? - kérdezték a linzi elektronikus művészeti fesztivált régóta ismerők.

Ars Electronica - a fesztivál

Az 1979. szeptember 18-án először megrendezésre került Ars Electronica fesztivál a világ legnagyobb cyberművészeti fesztiválja, amely a digitális technológia művészeti lehetőségeivel és társadalmi hatásaival foglalkozik. Idén csaknem 32,000 látogató tisztelte meg a rendezvényt. Amennyiben többet is szívesen olvasna a linzi fesztiválról, valamint a Second Life virtuális világa által ihletett művészeti kezdeményezésekről,  keresse jövő héten a HVG-t az újságárusoknál!

Hol van már például a Spermrace projekt, amelyet 2000-ben láthatott és tapasztalhatott meg a publikum? Osztrák művészek, tudósok és médiatervezők közös projektje volt ez, amelyben spermiumok versenyeztek. Bármilyen hímnemű egyed leadhatta a versenyzésre szánt anyagot Linz főterén és nevezhetett az aznapi versenybe. Mindegyik spermium egyedi numerikus kódot kapott, a közönség pedig képernyőkön követhette (és akár fogadhatott is rá), melyik „ér célba“ egy bizonyos időkereten belül.

Ha egyesek ezt durvának is tekintik, egy biztos: a mű nem választható le a társadalmi közegről. 2000-ben Ausztriában Jörg Haider Szabadságpártja koalícióra lépett a kormányban Wolfgang Schüssel Néppártjával, s az országban meghatározóvá vált egy meglehetősen rémületes politikai erő. A linzi spermaverseny erre reflektált, keményen és ironikusan.

© Stiller Ákos

Sem hasonló keménység, sem direkt módon politikus művek nem jelentek meg idén az Ars Electronicán - álmosodik Ausztria, Linz, de még a művészeti színtér is. Első látásra az elektronikus művészeti “derékhad” nem újult meg évek óta, nem mozdult el önmaga sztenderdjeitől, az Ars Electronica Center állandó kiállításának munkái még mindig inkább bravúrszámok, örvendezések a technika újszerű használata fölött.

S noha az Ars Electronica nem lett akkora jelentőségű kortárs művészeti esemény, mint a változó helyszínű kortárs fórum, a Manifesta, a kasseli óriás seregszemle, a Documenta, vagy a Velencei Biennale, bőven van mit nézni az osztrák iparváros különféle pontjain a kiállítás ideje alatt, s valahogy az autonómiáját is őrzi a rendezvény, azaz túlzott kereskedelmi nyomulástól sem kell tartani - nem úgy, mint Velencében. 

Galéria, kattintson! © Stiller Ákos

Az idén huszonnyolcadik alkalommal megrendezett Ars Electronica  azért kínált izgalmakat, csupán tovább kellett kutakodni a város sűrűjében és az izgalom is máshogyan értendő, belső kalandokat inkább. A Pfarrplatzon, a sajtóközpont mellett homokfedte beach terül el, amelyet a Second Life virtuális világából emeltek át közvetlenül a szervezők, utalván arra, hogy a “második élet” és az annak dedikált utcányi kiállítás a fesztivál egyik újdonsága. Aki azonban a technika és a gondolkodás új találkozási pontjait keresi, az az OK Offenes Kulturhaus Oberösterreich vagy az Ars Electronica Center, netán a Kunstuniversitat Linz helyszínein kell, hogy keresgéljen.

Izgalmas vonulata a kiállításnak a személyes munkák sora, amelyek a technológia humanizálásának, s ezen keresztüli társadalmi hasznának lehetőségeit keresik. Ironikus felütésként a japán Masaki Fujihata munkája kínálkozik az idei Ars Electronica személyes-vonulatához. Az Unreflective Mirror egy tükör, amely csak azt nem teszi, amiért létezik: nem tükröz. A tükör elé lépő egy szemüveget vesz fel, s a tükörben innentől kezdve mindent lát – önmagát kivéve. Ez vicces is lehetne, de a környezet megelevenedése, az ember, a személy kitűnése a képből mégiscsak hideglelős élmény.

A leglátványosabb a taiwani ITRI technológiai fejlesztési vállalatal együttműködő művészek közös projektje, a Flow of Qi volt. A mű a kínai szépírás, a kalligráfia tudományára alapul – a homokkal felszórt térben egy számítógép rajzolja fel a klasszikus kínai kultúra prominens alkotásait annak tempójában és olyan tónussal, ahogyan a két résztvevő személy lélegzik. A felhasznált UWB (ultra-wideband) szenzoros technológiát az ITRI és a moszkvai légiintézet közösen fejlesztette ki, ezzel fiziológiai információkat (például a légzést vagy a pulzust) fizikai kapcsolat nélkül lehet megállapítani a vizsgált személyről.

A személyes tér, az emberi test és az annak kiterjesztéseként működő technológia - illetve a test, mint interface gondolkodtathatta el Sonia Cillari olasz-holland művészt is. Se Mi Sei Vicino (Ha közel vagy hozzám) című munkájának központi eleme egy szenzorokkal ellátott padlófelület, amelyen „emberi antennaként“ áll egy mozdulatlan személy. Testének apró mozgásait regisztálja az érzékelő és megjeleníti egy kivetítőn. Ha megközelítjük, azaz szó szerint belépünk személyes terébe, az elektromágneses mező változásait ugyanígy nyomon követhetjük az ernyőkön. A látványt és a hozzá tartozó hangeffektusokat - a két test távolsága, illetve közeledése modulálja.

Goodbye Privacy! - szól az idei Ars Electronica szlogenje. A rendezőknek is fontos volt tehát az “én-elvesztős”vonulat, hiszen az ehhez tartozó SHOUT című munkával, illetve annak egy részletével az ezévi fesztivál emblémájaként találkozhattunk. Az 1968-as születésű francia Vincent Elka és az Emosmos csoport munkája is interakcióra, személyes részvételre épül.Egy képernyőn látható nővel beszélhetünk vagy akár kiabálhatunk egy mikrofonon keresztül, amire az reagál. Sír, elfordul, válaszol vagy csak apró mozdulattal, de mindenféleképpen reagál, kiismerhetetlen forgatókönyv szerint. A látogató egyszerre manipulálja a virtuális személyt és manipulálódik közben ő is, hiszen mások előtt ordibál egy mikrofonba. Érezhető, szakítani kell a múzeumlátogató hagyományos attitűdjével.

Galéria, kattintson! © Stiller Ákos

Akár le is mondhatunk magánszféránkról és biztonságunkról is, derül ki Hideyuki Ando, Tomofumi Yoshida és Junji Watanabe projektjéből, a Save Yourself!!!-ből. A kísérlet során az önkéntesek agyát mikroáramos stimulációval bombázzák, amelynek eredményeképpen egy üvegtálnyi vízben hánykolódó virtuális képmás hogyanlétét élhetik át fizikálisan is. Ez csak úgy végezhető el, ha előtte hosszas szerződést írnak alá, biztosítva a művészeket arról, hogy utólagos panasz nélkül tették magukat kísérleti nyúllá. Jóval biztonságosabb és látványosabb ennél Yoshimasa Kato és Yuichi Ito hangszobrász installációja, a White Lives on Speaker. Az ebben résztvevők EEG-hullámaikat egy hangszórón hallhatják vissza, a rezgések eközben a membránra öntött vizes burgonyakeményítőből alkotnak amorf figurákat, amelyek szét is folynak, mihelyst a tesztalany eltávolítja fejéről az érzékelőket.

Az önmaga nyomát bottal ütő látogató aztán az OK kultúrház földszintjén kap vissza valamit saját magából. A Seeker (Kereső) nevű rendszer az ausztráliai Leon Cmielewski és Josephine Starrs munkája. Óriás térképről van szó, amely valamilyen szintén személyessé tehető – a mű központi témája a migráció.

Az interaktív felület aziránt érdeklődik, mely országban élünk, hol élnek szüleink és nagyszüleink, illetve ki merre született. A kért adatokból a számítógép a család migrációs térképét hozza létre. Közben adatok futnak egy másik képernyőn: mely országokból vándorolnak el a legtöbben és hol vannak a nagy befogadók, emellett a népesség és a gazdaság bizonyos összefüggései olvashatók. Ha már azt is nem tudhatjuk pontosan, kik vagyunk, legalább hollétünkben legyünk biztosak.

Nagy Gergely - Bari Máriusz