2007. július. 06. 15:25 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. július. 07. 10:47 Kult

Lila hajú tinilányok, fáradt Hajós és a VOLT fesztivál eddigi legjobb bulija

A fesztivál második napján megtudhattuk, mi az idei VOLT egyik legnépszerűbb divat-kelléke, meghallgattuk az amerikai himnusz újraértelmezését és erőnk utolsó morzsáit is otthagytuk a táncparketten. Beszámoló és fotógaléria a soproni rendezvény második napjáról.

Lila haj - VOLT divat
Galéria, kattintson ide!
© Stiller Ákos
Csütörtökön a hazai előadók vették birtokba a Nagyszínpadot, ennek ellenére már délután rengeteg fesztiválozó élvezte a kellemes napsütést, s a Cha-Cha-Cha teraszon pedig már ekkor óriási hangulat uralkodott. Hat órakor megkezdődött a Zanzibár koncertje, amelyen ugyan még kevesen voltak, ez azonban nem szegte kedvét az együttes tagjainak, s tisztességgel végigjátszották a rendelkezésükre álló időt. Nem így az utánuk következő Emil.Rulez!, akiknek zenéjére ugyan nem lehetett panasz, de az énekes Hajós Andráson némi unalom érződött. A langaléta frontember ennek hangot is adott, amikor megkérdezte, mennyi idő van még hátra: „22 perc, az kurva sok, ennyi levegőm már nem lesz”. A rajongók ugyan lelkesen csápoltak a jól ismert számokra, mégis talán egy picivel több erőbedobás jót tett volna a koncertnek.

A Quimby pszichedelikus rockzenéje helyett a Red Lounge nevű sátor felé vettük az irányt, ahol a Hot Jazz Band szórakoztatta a padlószőnyegen heverésző fesztiválozókat. Innen nagyjából a félidőnél átsétáltunk a Vodafone arénába, ahol a szlovén indusztriál-rock csapat, a Laibach fellépése ígért izgalmas perceket. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a nagyméretű sátorban elég levegősen tartózkodtak az érdeklődők, többen megjegyezték, hogy ugyanez a koncert a Szigeten teltház-közeli állapotot idézett volna elő már a kezdés előtt. Végül a függöny felgördülésekor már csaknem megtelt a Vodafone-sátor, de még –így sem kellett nagyon tülekedni az üres helyekért.

A szlovének a magyar himnusszal indították a koncertet, s ezután legújabb, kizárólag himnuszfeldolgozásokat tartalmazó albumukról az amerikai nemzeti induló, a Star Spangled Banner újraértelmezése következett. A karizmatikus frontember és az éteri hangú énekesnő produkciója valóban közelebb áll a képzőművészethez, mint a zenéléshez, s inkább egyfajta vallási szertartásra emlékeztetett, mint koncertre. Ez önmagában dícséretes, azonban egy fesztiválon, ahol az ugrálni, szórakozni vágyó tömeg képviseli a közönség jelentős részét, nem biztos, hogy a legjobb recept.

Rövid ott-tartózkodás után ezért ismét a Red Lounge felé vettük az irányt, hol az Erik Sumo Band fellépése kecsegtetett a ritmikus basszusok lehetőségével. Előtte a biztonság kedvéért a már jól bevált ágyas meggy-, és szamócapálinkák segítségével igyekeztünk megolajozni a buligépezet kerekeit, fotósunknak sikerült is életre szóló szerelembe esnie az előbbi nedűvel. Ezután megtekintettük Erik Sumót, vagyis Tövisházi Ambrust, az Amorf Ördögök egykori frontemberét, s együttesét, Kiss Erzsit és a többieket. Itt már alakulni látszott az este íve, így csupán az objektív tájékoztatás sarkallt minket arra, hogy belenézzünk a Nagyszínpad aznap esti főszereplőjének, Ákosnak a koncertjébe.

Ákosé az eddigi legnagyobb közönség az idei VOLT-on
A galériához kattintson ide!
© Stiller Ákos
Az ex-bonanzás énekes fellépése a szokásos profi kivitelezéssel, korrekt hangosítással zajlott, s a VOLT fesztivál második napjának végéig itt lehetett a legnagyobb számú közönséget is látni, csaknem másfélszer, de lehet, hogy akár kétszer annyian is voltak, mint az előző esti The Roots-bulin. Itt figyelhettük meg az idei VOLT fesztivál egyik legfontosabb divat-kellékét, a rózsaszínre, illetve lilára festett hajat számtalan tini és valamivel idősebb lány fején. Ákos egy énektechnikai kulisszatitokba is beavatta a közönséget, nevezetesen, hogy nagyon nehéz úgy kitartani a hangot, hogy közben belefúj az ember szájába a szél. Szerencsére a rajongók kisegítették az előadóművészt, lelkesen énekelve a slágerek szövegét.

A koncert felénél visszatértünk a már jól ismert Red Lounge-ba (az egyszeri fesztiválozó kiejtése szerint „red lúnzs”), ahol a színpadot éppen átrendezték Erik Sumóék fellépése után, a „legmenőbb osztrák exportcikként” aposztrofált Parov Stelar Band fellépése előtt. Ezalatt a közönség nagy része szétszéledt beszerezni egy újabb pohár sört, pálinkát és hasonló védőitalokat. Ennek hála sikerült az első sorokba beállni, itt ugyanis a koncert kezdete után nem sokkal már mozdulni is alig lehetett.

Szerencsére táncolni azért volt hely, az osztrákok alaposan belekezdtek, s hamarosan a tömeg egyetlen hullámzó, ugráló, önfeledten tomboló masszává olvadt össze. Itt kell megemelnünk képzeletbeli kalapunkat a jó tanulóra emlékeztető fiatal dobos, a tekintélyt parancsoló barkót viselő basszusgitáros, az időnként őrült dervisként ugrándozó szaxofonos, a szintén lilás-rózsaszínes hajtincsekkel és tüzes-dögös hanggal megáldott énekesnő, Lynette és maga Parov mester előtt, másfél órás koncertjükön ugyanis egy pillanatra sem hagyták lankadni a hangulatot. A közönség ezt hatalmas tapssal és „zugabe, zugabe!” (ráadást, ráadást) kiáltásokkal hálálta meg, az osztrákok pedig nem voltak restek a rajongók kedvére tenni három további dinamikus, táncolható nótával. Az óriási lelkesedés láthatóan jól esett a szimpatikus együttesnek, akik ígéretet tettek rá, hogy rövidesen visszatérnek Magyarországra.

A koncert végeztével még megtekinthettük volna a Massive Attackot képviselő Daddy G. előadásának végét, azonban energiakészleteink a végét járták, s ezen az állapoton nem sokat javított egy taktikai fegyelmezetlenségből kifolyólag elfogyasztott Long Island Ice Tea elfogyasztása sem. Ezért ismét a szállásunk felé vettük az irányt, hiszen minden erőnkre szükség lesz a mai este, amikor a Prodigy, a svéd Koop és az amerikai Fort Knox Five teszik majd próbára lábizmainkat.