2007. január. 12. 10:32 MTI Utolsó frissítés: 2007. január. 18. 18:51 Kult

Profitfigyelmeztetést adott ki az EMI

A világ három legnagyobb zenekiadójának egyike, a brit EMI pénteken figyelmeztette a befektetőket: az üzleti éve második felében az értékesítése eddig, főleg a gyenge karácsonyi forgalom miatt, elmarad a várttól. Eddig még csak 4,1 százalékos a bevételvesztés.

Az EMI arra is figyelmeztet, hogy a márciussal záruló teljes pénzügyi évben a bevétele 8-10 százalékkal kisebb lesz az előző évinél, változatlan valutaárfolyamokkal számolva. Így számolva az első üzleti félévben még csak 4,1 százalékos volt a bevételvesztés.

Elemzők szerint a visszaesést részint az ideinagy-britanniai kamatemelések okozta, általános fogyasztói bizalomvesztés, részint világszerte az illegális letöltés és másolás versenye magyarázza. A cég vezetőváltással és 150 millió fontba kerülő, egyelőre nem részletezett mértékű elbocsátásokkal is járó átszervezéssel is igyekszik előre menekülni. Az átszervezéstől évi 110 millió fontos megtakarítást várnak. Erősíteni akarják a digitális tartalomeladást. 
   
Az üzleti éve szeptemberrel zárult első felében az EMI adó előtti eredménye 3,2 millió fontra csökkent az egy évvel korábbi 46,8 millióhoz képest. Az üzemi eredménye 62,7 millió fontra fogyatkozott 86,7 millióhoz képest. A bevétele 6,1 százalékkal - változatlan valutaárfolyamokkal számolva 4,1 százalékkal - 867,9
millió fontra apadt 924,6 millióhoz képest.
   
A forgalmon belül a digitális letöltésekből származó bevétel 68,4 százalékkal 73,7 millió fontra emelkedett a részaránya 8,5 százalékra nőtt az előző teljes pénzügyi év 5,4 százalékos átlagához képest.