Elton John beszól az ausztrál miniszterelnöknek
A brit szupersztár rövid, de velős üzenetet címzett az ausztrál miniszterelnöknek amiatti felháborodásában, hogy a konzervatív kormány betiltotta a melegek házasságát.
"Kapd be!" - fakadt ki az 59 éves popénekes az ausztrál tévében, amikor megkérdezték tőle, hogy mit mondana John Howardnak a tilalomról.
Elton John és partnere, David Furnish az elsők között lépett frigyre Angliában egy polgári szertartás keretében. Előzőleg Elton 1984-ben vette el a német származású Renate Blauelt éppen az ausztráliai Sydney-ben, de négy év múltán az asszony válást kezdeményezett azzal, hogy csak nagyon keveset látja férjét annak munkája miatt.
John Howard kormánya élesen ellenzi a melegek házasságát, és szemben áll a civil szervezetekkel, amelyek ugyanolyan jogokat követelnek az egynemű pároknak, mint a heteroszexuálisoknak. A jelenlegi ausztrál törvények értelmében házasságot csak férfi és nő köthet.
Elton John jelenleg Ausztráliában turnézik, immár 12. alkalommal. A turné vasárnap kezdődött, és az első koncerten Elton John kénytelen volt félbeszakítani az előadást, mert rosszul lett. Ám a kényszerszünet után visszatért a színpadra, és további 45 perces műsort adott a közönségnek.