2006. július. 22. 10:31 MTI Utolsó frissítés: 2006. július. 22. 10:02 Kult

A Született gyilkosok rendezője szeptemben 11-ről forgatott filmet

A United 93 után augusztusban jelenik meg az amerikai mozikban a második játékfilm, amely a 2001. szeptember 11-i eseményekkel foglalkozik. A World Trade Center című film rendezője Oliver Stone. A filmet versenyen kívül mutatják be szeptember 1-én a velencei filmfesztiválon.

Stone immár 20 éve következetesen viszi filmre az amerikai történelmi közelmúlt eseményeit és személyiségeit. A vietnami háború traumáját dolgozta fel a Szakaszban és a Született július 4-énben - ő maga is harcolt egy évig Vietnamban - a JFK-ben a Kennedy-gyilkosság hátterét kutatta, a The Doors-ban az 1960-as évek ellenkultúrájának egyik ikonja, Jim Morrison volt a főszereplő, míg a Nixonban a Watergate-ügybe belebukott elnök drámáját mutatta meg. A World Trade Center ezek egyenes folytatása.

A film két New York-i rendőr csodával határos kiszabadításáról szól. John MacLaughlin (Nicolas Cage) és Will Jimeno (Michael Pena) a lángoló ikertornyoknál segítettek az ottrekedtek mentésében, amikor a két épület összeomlott és ők egy teljes napig a törmelékek alatt küzdöttek az életükért. A forgatókönyvet Andrea Berloff írta a két férfi által elmondottak és az események részletes rekonstruálása alapján -írta a La Repubblica című olasz napilap.

Stone alkotását nem politikai filmnek szánta. "Ebben a filmben nem lehetett politikáról beszélni, mert a két ember nem törődik a politikával. Azt sem tudják, hogy terrorista merénylet történt, bár gondolnak rá, mert egyikük már átélte 1993-ban a tornyok elleni bombatámadást. Ők nincsenek politikailag motiválva, mint én. A film az életért való küzdelemről szól" - mondta.

Stone főként arra szeretett volna választ kapni, hogy miként tud az ember ilyen körülmények között megmaradni. Egyben a mentőalakulatoknak és a holtaknak is emléket akar állítani. "Az érdekelt, hogy mi történt ezzel a két emberrel ebben a tragikus helyzetben. Élve voltak eltemetve és sikerült megmenekülniük. De már sohasem lesznek azok, akik azelőtt" - magyarázta.

A filmet nem azért készítette, hogy elemezze szeptember 11-et. "Évek kellenének megértéséhez azért is, mert csak egymillió dollárt költöttünk a nyomozásra és nem tudjuk pontosan, mi történt. Csak azt tudom, hogy a következmények még katasztrofálisabbak. Bush a keresztény apokalipszisben hisz, azt gondolja, hogy az Úr szól hozzá, tehát nem hiszi, hogy akcióinak következményei lennének" - tette hozzá a római lapnak adott interjúban.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.