2006. június. 22. 13:13 MTI Utolsó frissítés: 2006. június. 22. 13:29 Kult

Új magyar zeneletöltő portál

Dalok.hu néven új internetes portál kezdte meg a működését. A zenészeknek és zenehallgatóknak egyaránt sokat ígérő új médiát szerdán, éppen a zene ünnepén mutatták be a Jövő Házában.

A dalok.hu olyan médiaként kíván működni, amely ismét szorosabbá teheti a zenészek és a nagyközönség közötti, az utóbbi időben meglazult kapcsolatot. 
 
Bemutatkoztak az oldal szerkesztői, Szabó András és Biljarszki Emil (Korai Öröm zenekar), elmondták, hogy az érdeklődők milyen módon kalandozhatnak a június 1-jén startolt honlapon.

Gyimesi László, a Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezet főtitkára arról beszélt, hogy ez önként vállalt feladat, nonprofit vállalkozás, amely a maga nemében egyedülálló. Eredményei egyelőre nem láthatók előre, de eddig nem létező alkotói, előadói szabadságot biztosíthat a művészek, a zenészek számára. A honlap révén a terjesztés új formája valósulhat meg.
 
A dalok.hu honlapon olyan felvételekkel találkozhat az érdeklődő, amelyek már megjelentek valahol, de valamilyen okból nem kerültek el a közönséghez, a nyilvánossághoz. Ezen kívül új felvételek is eljuthatnak a közönséghez. Gyimesi László szerint ez olyan misszió, amelyet a szakszervezet - mint tulajdonos örömmel vállalt. Elérhető áron kívánják eljuttatni ezeket a felvételeket a közönséghez (felvételenként 99 forintért), ezzel az internetes zeneforgalmat sikerülhet a jogszerűség irányába terelni.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. március. 23. 19:30

Arató András, avagy Hide the Pain Harold: Én sem kemény munkával lettem világhírű, de ne nevezzenek celebnek

A villamosmérnök, akinek hetvenévesen gyökeresen megváltozott az élete. Egy stockfotós készített róla felvételeket, amelyekből kényszeredettnek tűnő mosolya nyomán Hide the Pain Harold megjelöléssel világszerte ismert mémek születtek. Tele a naptára. Reklámoz kakaós italt és harisnyát, fellépései vannak Kőszegtől Bogotáig. HVG-portré.