A falakon többek között Tintoretto, El Greco, Breughel és Renoir képei, mellettük 16. századi ismeretlen német mesterek faszobrai. A több évszázadot s Európa szinte valamennyi szegletét átfogó, a közép-oroszországi Nyizsnyij Novgorodban szeptember végén megnyitott tárlaton bemutatott műkincseket két dolog köti össze: valamennyit a szovjet hadsereg katonái zsákmányolták a második világháború utolsó hónapjaiban, és minden egyes műalkotás Magyarországról - elsősorban magyarországi zsidók gyűjteményéből - származik.

A Hortus bellicus, azaz Háborús kert névre keresztelt kiállítás szervezői hosszasan beszélnek az érdeklődőknek a műkincsek keletkezésének körülményeiről, a festők által használt szimbólumokról. A társalgás csak akkor akad meg, amikor előkerülnek azok a kérdések, melyek azt firtatják, hogyan kerültek a Nyizsnyij Novgorod-i Állami Képzőművészeti Múzeumba a képek. "Olvassa el a katalógust, onnan minden kiderül" - hangzik a válasz. Az óvatosságra pedig nincs is ok, hiszen immár az orosz művészettörténészek - köztük a mintegy negyven alkotást bemutató tárlat katalógusában is megszólaló Alekszej Vlagyimirov - is elismerik, hogy a művek valóban Magyarországról származnak. A magyar és az orosz szakértők között már csak abban nincs egyetértés, hogy a szovjet katonák hol bukkantak a felbecsülhetetlen értékű alkotásokra (HVG, 2005. február 19.). Az oroszok kitartanak amellett, hogy a ládákba csomagolt képeket Németországból hozták a Magyarországon meg sem fordult 49. hadsereg egységei, míg magyar szakértők - akik kétségbe vonják a 49. hadsereg szerepéről szóló, a háború után két évtizeddel tett vallomásokat - szerint több alkotás közvetlenül kerülhetett Magyarországról Oroszországba.

A képek ma már egyértelműnek tekinthető azonosítását jelentős részt az tette lehetővé, hogy a moszkvai Grabar-intézetben, ahová Nyizsnyij Novgorodból - az akkori Gorkijból - 1957-ben átkerültek a festmények és szobrok, a restaurátorok egyetlen feliratot sem szedtek le az alkotások hátsó oldaláról, így azokon a mai napig látszanak a magyar nyelvű címkék és megjegyzések. Nagyezsda Koskina, a Grabar-intézet olajfestményekkel foglalkozó részlegének vezetője pedig folyamatosan együttműködött a magyarországi kutatókkal, akik a helyszínen is megvizsgálhatták és lefényképezhették a műalkotásokat. A Grabar-intézetben közben fokozatosan restaurálták a festményeket, és a már kiállítható képek első csomagja 1996-ban, a második 1998-ban, a harmadik pedig most, a kiállítás megnyitása előtti napokban érkezett vissza Nyizsnyij Novgorodba.

"Számomra az a legfontosabb, hogy a képek kiállítható állapotba kerüljenek, és ne ládákban porosodjanak" - mondta a HVG-nek Koskina, aki, ha rajta múlna, valószínűleg már régen visszajuttatta volna az örökösöknek az intézetben lévő képeket. "A szintén Oroszországban lévő sárospataki könyveknek is már régen vissza kellett volna térniük Magyarországra, hiszen ezek a kulturális emlékek a magyar kutatók számára jelentenek igazán sokat. Kár, hogy a jelek szerint a két fél politikai megfontolásai még mindig késleltetik az ügyet" - mondta.

Míg a könyvek valószínűleg belátható időn belül visszakerülhetnek Sárospatakra (HVG, 2005. július 9.), a most kiállított képek, illetve az egész, 146 darabból álló gyűjtemény hazatérése egyelőre reménytelennek tűnik. Jóllehet a Szovjetunió az első világháború után csatlakozott ahhoz az egyezményhez, amely szerint műkincseket nem lehet hadizsákmányként elvinni, és az érvényben lévő orosz törvények szerint is vissza kell szolgáltatni a fasizmus áldozataitól elvett értékeket, egyelőre napirendre sem került a restitúció ügye.

Több tényező is akadályozza a visszaszolgáltatást. "Mióta világ a világ, a háborúkban mindig is zsákmányoltak műkincseket. Miért éppen nekünk, akik ennyit szenvedtünk a második világháborúban, kellene mindent visszaadnunk?" - foglalható össze a restitúció ellen érvelő orosz illetékesek álláspontja. Ez a hozzáállás a jelek szerint az orosz bíróságok viselkedésére is rányomja a bélyegét. Négy évvel ezelőtt az egyik károsult, a Herczog család polgári jogi pert indított az orosz állam ellen, ám egyelőre semmit sem sikerült elérnie: a tárgyalásokat folyamatosan elnapolják, a moszkvai bírók sorra megbetegednek, ha restitúcióügyben kellene tárgyalást vezetniük.

A HVG értesülései szerint a magyar állam, illetve a múzeumok képviselői sem erőltetik túlzottan a műkincsek visszaszerzését. A múzeumok egy része azért szeretné altatni az ügyet, mert a magyar közgyűjteményekben is sok a kétes eredetű mű, és az oroszországi képek esetleges visszaszolgáltatása olyan precedenst teremtene, amely miatt megtizedelődne néhány magyar múzeum készlete is. A magyar múzeumokkal ugyanis szintén perben állnak a háború idején kirabolt zsidó családok leszármazottai, és elkeseredett harc dúl egy-egy kép tulajdonjogáért. Állítólag az is csökkenti az állami tisztségviselők harci kedvét, hogy attól tartanak, ha a képeket visszaadná is Oroszország, az alkotások nem Magyarországra kerülnének, hanem a károsultak főként Amerikában élő leszármazottaihoz. Elméletileg lehetőség lenne a műkincsek azonnali levédésére és állami kivásárlására is, ám a magyar költségvetésnek aligha van most pénze ilyesmire.

NÉMETH ANDRÁS / NYIZSNYIJ NOVGOROD