2005. október. 20. 12:02
MTI
Utolsó frissítés: 2005. október. 20. 12:05
Kult
A Sorstalanságot is nevezték az Európai Filmakadémia díjaira
Koltai Lajos filmje is bekerült az ez évi Európai Filmakadémia (EFA) díjaira nevezett alkotások közé.
"Az Európai Filmakadémia igazgató tanácsának döntése értelmében a szeptember 14-én nyilvánosságra hozott EFA-nevezettek listáját Koltai Lajos Sorstalanság című filmjével egészítették ki" - olvasható Filmunió közleményében.
Ezzel a nevezett játékfilmek listáján immár két magyar alkotás szerepel, hiszen az EFA magyar tagjai korábban közvetlen szavazással már bejuttatták a nevezettek közé Mészáros Márta A temetetlen halott című filmjét, amely a mártír miniszterelnök, Nagy Imre életének utolsó szakaszát mutatja be.
Az eredetileg negyvenhat európai játékfilmet tartalmazó listára a Sorstalanság mellett újonnan került fel Anders Thomas Jensen Adam’s Apples című filmje Dániából és Roger Mitchell Enduring Love című alkotása Angliából.
A kibővített felsorolásban így negyvenkilenc film szerepel, a kategóriák jelöltjeit a berlini székhelyű filmakadémia ezerhatszáz tagja választja ki az elkövetkezendő hetekben. A jelöltek listáját novemberben a sevillai filmfesztiválon hozzák nyilvánosságra.
Két kategóriában már most van magyar jelölt. Cakó Ferenc Randevú című animációja a spanyolországi Valladolidban tavaly októberben elnyert UIP-rövidfilmdíjnak köszönhetően egyenesen a jelöltek listájára került. Az Oscar-díjas Szabó István Csodálatos Júlia című filmje a Jameson-közönségdíj jelöltjei között szerepel tíz vetélytárssal a legjobb európai rendező kategóriában; az elismerés sorsáról az európai mozik nézői döntenek.
Az EFA díjait az idén tizenkilenc kategóriában ítélik oda és december 3-án adják át Berlinben.

Mozi TOP 10 Budapest
2005. március. 04. 17:32
Továbbra is vonzza a nézőket a Sorstalanság
Kult
MTI
2005. augusztus. 11. 08:26
Európa legjobb filmje: a Sorstalanság is jelölt
Kult
MTI
2005. április. 19. 14:28
Amerikába megy a Sorstalanság
Kult
MTI
2005. szeptember. 01. 12:43
A Sorstalanság indulhat az Oscar-díjért
Kult
2005. február. 21. 19:39
Százötvenezren nézték meg eddig a Sorstalanságot
Kult
MTI
2005. szeptember. 27. 15:53