2005. szeptember. 21. 15:59 hvg.hu Utolsó frissítés: 2005. szeptember. 21. 16:12 Kult

Színezett kőnyomatok és babakiállítás

Egy teljes héten át válogathatunk a kínai filmtermésből, Győrben idén sem marad el a babakonferencia, a vizuális élmény mellett bepillanthatunk a babakészítés műhelytitkaiba is. Magyarországon most először láthatóak Marc Chagall litográfiái és festményei. Fellép a Budapest Jazz Orchestra, Balázs Elemér, így zenei élményben sem lesz hiány. Programok ínyenceknek.

Film

Bosszúdráma
Négy tesó

Mercer-fivérek
A bosszú íze
Valakik kirabolnak egy élelmiszerboltot. Mindennapos eset. Ám a brutális támadók akciója áldozatot követel: egy asszonyt, akinek négy örökbefogadott fia van. Ők a Mercer-fivérek, akik kemény ösztönemberek. Bár felnőttként külön utakon járnak, mindannyian érzik, hogy bosszút kell állniuk. Még a törvénytelen társadalmakban is léteznek szabályok, amelyeket az emberek követnek életük során.

Az Oscar-díjra jelölt John Singleton rendezte a filmet, amelyben Mark Wahlberg mellett Tyrese Gibsont, André Benjamint és Garrett Hedlundot láthatjuk. A négy színész együtt imponáló jelenség.

Színes feliratos amerikai akcióthriller, 109 perc, 2005
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Rendező: John Singleton
Szereplők: Mark Wahlberg, André Benjamin, Garrett Hedlund, Josh Charles

A szállító 2.

A Twentieth Century Fox 2002 októberében mutatta be a film első részét, amely világszerte sikert aratott a mozikban és DVD-n egyaránt. A film producere és társ-forgatókönyvírója a kultmozik egész sorát jegyző Luc Besson volt. A címszereplő Jason Statham személyében pedig színre lépett Hollywood legújabb akciósztárja is. Miután A szállító világsiker lett, Statham pedig akciósztár, senkit sem érhetett váratlanul, hogy az alkotók a folytatást tervezték, amelyet Besson még az eredetinél is izgalmasabbnak és érzelmesebbnek álmodott meg.

Színes feliratos francia-amerikai akciófilm, 94 perc, 2005
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Rendező: Louis Leterrier
Szereplők: Jason Statham, Amber Valletta, Hunter Clary, Alessandro Gassman

Postások a hegyekben
Kínai filmhét
 

Kínai filmek az Urániában
© urania-nf.hu
Kínai filmhét kezdődik hétfőn Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A vetítéssorozat a Postások a hegyekben című film díszbemutatójával indul. A tizenegy alkotást bemutató filmhét a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetsége, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az Uránia Nemzeti Filmszínház közös programja. Az 1999-ben készült Postások a hegyekben Kínában Arany kakas-díjat kapott és elnyerte a Tokiói Nemzetközi Fesztivál fődíját, emellett számos külföldi elismerésben részesült.

A további programban szerepel a Női edző, férfi játékosok; a Dzsingisz kán; az Öt arany virág; A vakok színei; Az út haza; a Bánat a sárga folyó felett; a Kit érdekel; a Hogy legyen szeretet; a Fürdő; a Tigris és sárkány, valamint a Fürdő című alkotás.
 
Budapest, Uránia, szeptember 26 - október 2.

Színház

Frenák Pál Társulat
Fiúk (Les hommes cachés)

Frenák Pál ebben az éteri, légies koreográfiájában megkísérli kinyitni a ketrec ajtaját, és szabadon engedni a tudatalatti vadállatait. Az előadás egy történet arról, hogyan feszül egymásnak a racionális és az ösztönlény egyetlen testen belül – felvetve egyúttal a kérdést: hol a helyük a férfiaknak? Az előadás ugyanakkor ezen az élményen túlmutatva mélyrepülés a tudattalanban, kutatás az ösztönökben, amelyekből a személyiség táplálkozik.

Budapest, Trafó Nagyterem, szeptember 23-25. 20:00

Őrült éjszaka
Dr. Bőregér

A Budapesti Operettszínház előadása. A darab az eredeti bécsi operett-hangulat kedves játékossága mellett újszerű, váratlan fordulatokban gazdag zenés színházi élményt kíván nyújtani. Az előadás egy átmulatott éjszaka pezsgőbe áztatott története. Kellőképpen frivol, szórakozásra és szórakoztatásra vágyó emberek találkozója. Felajzott hölgyek és urak izgatott, vidám, olykor keserű kalandja. Micsoda őrült éjszakának lehetünk a szemtanúi.
 
Budapesti Operettszínház, szeptember 23-25., október 15-17., 24.

Színház, kiállítás (Oldaltörés)

Gálaest
95 éves Faludy György

Mindent megért, mindent megértett, mindent megverselt. Mindenhol élt, mindenkivel találkozott, mindenhonnan elűzték. Majd száz év magány. Majd száz év együttlét. Csak le kell emelni a polcról. Megpróbálják. Faludy György a magyar irodalmi élet egyik legnépszerűbb alakja, ami annak is köszönhető, hogy mind a mai napig alkot, felkérésre szívesen tart előadásokat, élénk figyelemmel kíséri Magyarország és a világ politikai történéseit, és véleményét publicisztikai írásaiban teszi közzé.

Az esten jelen lesz többek között Kocsis Zoltán, Kulka János, Markó Iván, Psota Irén, Törőcsik Mari és még sokan mások.

Nemzeti Színház, szeptember 22. 19:00

Beteljesületlen vágyak
A kékszakállú herceg vára

A Csokonai Színház előadása, közreműködik a Debreceni Filharmonikus Zenekar. Bartók Béla első nagy alkotói korszakát „A kékszakállú herceg vára” zárja le. Korábbi művei még csak jelzésszerűen vetik fel férfi és nő karakter-és érzelemvilágának különbözőségét és az ideális nő utáni beteljesületlen vágy hangját. E téma kibontása és konklúziója valósul meg e műben, ahol a nő nem képes elfogadni a férfi belső világának zártságát, és titok-keresésével a kapcsolat és saját sorsának végét teljesíti be. Ezt a konkrét és szimbolikus tartalmat a magyar zenei tradíciókban gyökerező vokális, és az egyetemes zenetörténet modern eszköztárát felvonultató zenekari színekkel ábrázolja Bartók, máig hatóan maradandó értékű remekművét megalkotva az operairodalomnak.

Debrecen, szeptember 23 -24., 26-29., október 18-22. 19:00

Kiállítás

Dzsungelek
Frans Lanting kiállítása

A National Geographic világhírű fotósának önálló kiállításai bejárták már az egész világot, Moszkvától Párizsig. Budapestre, a Természettudományi Múzeumba második alkalommal érkeznek képei. A hihetetlen szépségű és különleges felvételek egy eddig még nem látott témát, a dzsungelt, a legváltozatosabb, legösszetettebb élőhelyet mutatják be.

Budapest, Magyar Természettudományi Múzeum, november 30-ig

Chagall Szegeden
Odüsszeiához készült litográfiák

Színezett kőnyomatok
Modern európai művészet
A 43 Marc Chagall által készített litográfiát - nizzai őrzési helyét leszámítva - Európában először Szegeden láthatják az érdeklődők. Chagall 1952 és 1954 között két évet töltött görögországi kiadója, a Tériade meghívására Görögországban. A táj, a műemlékek és a görög ókor mítoszai varázsának hatására készítette el - a szeptember 16-tól Szegeden a múzeum várépületében látható - Odüsszeia illusztrációit 1974-75-ben. A litográfiákat japán gyöngyházfényű papírra nyomtatták Fernand Moulot kőnyomó műhelyében, Charles Sorlier litográfus segítségével. Minden egyes illusztráció elkészítéséhez húsz különböző színréteget alkalmaztak.

Marc Chagall Odüsszeia sorozata valódi képzőművészeti csemege. A Chagall-i látásmód sajátosan ötvöződik Odüsszeusz kalandjainak valós és mitológiai elemeivel, s ez olyan esztétikai és vizuális élményt jelent, amely ritka a modern európai művészetben. Ahogy a szegedi közönség is láthatja Chagall hűen követi a homéroszi szöveget és képi megfogalmazásai - chagalli értelemben - pontos illusztrációk, ám vannak olyan lapok, amelyek sajátos ikonográfiai újítást jelentenek a témában.

Szeged után a kiállítást Debrecenben, Győrben és Pécsett is meg lehet majd tekinteni.

Szeged, Móra Ferenc Múzeum, október 30.


Babázzunk!
Közép-Európai Babakonferencia


Amatőr és művészi
szinten
A sokoldalú, magas szakmai színvonalú konferencia Győrbe vonzza azokat, akik egyetértenek abban, hogy a baba nem csupán szemet gyönyörködtető tárgy, hanem egy olyan nagyon fontos játék, ami szinte egész életünket végigkíséri.

Gyűjtik a szép, régi és értékes darabokat, restaurálják őket, készítik a babát porcelánból, textilből, csuhéból, szalmából és minden más anyagból, amatőr és művészi szinten, saját maguk szórakoztatására, vagy munkájukhoz.

A téma neves, hazai és külföldi szakértőinek előadásai mellett gyakorlati foglalkozások is zajlanak, ahol a résztvevők kezdőtől haladó szintig tanulhatják babakészítés műhelytitkait. 

Győr, szeptember 23-24.

Koncert (Oldaltörés)

Koncert
Balázs Elemér lemezbemutató koncertje

Balázs Elemér, aki dobosként, zeneszerzőként a magyar dzsessz egyik legfontosabb mozgatórugója, a dob mellett kitűnően játszik zongorán is, és a dallamhangszer ismerete dobstílusára is nagy hatással van. Legtöbb dalát a világ különféle tájain hallható dallamok ihlették – ettől olyan sokszínűek és lendületesek, könnyen befogadható, mégis kiforrott, igényes, egységes zenei világot tükröznek, bármennyire sokféle hangulat bukkan is fel albumain.

Etyeki Kezes-Lábos Fesztivál, Búcsú tér, szeptember 24. 17:30

ColorStar

Magyar űrrock és magyar elektró, mérgezett gulyás és digitális tánczene - országimázs az új évezred küszöbén. A ColorStar tagjai mindannyian réges-régóta szerelmesei hangszereiknek, ráadásul kivétel nélkül jelentős szerepet vállaltak a kilencvenes évek elején Budapesten elharapódzó acidkultusz építésében. A digitális és analóg eszközök kombinálásának lehetősége olyannyira felcsigázta fantáziájukat, hogy zenekarrá kovácsolódtak, és hogy a Korai Öröm, és a Másfél mellett ők is elinduljanak kalandjukra a bűvköröket járó hangok, dallamok és ritmusok világába.

Budapest, A38 állóhajó, szeptember 22.

Korai Öröm lemezbemutató koncert

Összehasonlíthatatlanul képesek a pszichedelikus gitár alapú rockot, kelet-európai hatásokkal és sámán tradíciókkal keverni. A gazdag keverék összetevői a tribal ütősök, pogány furulyák, sámánisztikus trance rock, robbanó gitárszólók, ambient hangminták bizarr magyar énekkel harmonizálva. Zenéjük ellenállhatatlan, képzeletbeli mégis természetes, és emberi.

Gödör Klub, szeptember 23. 20:00

Budapest Jazz Orchestra 

Tradicionális big band felállás
Duke Ellingtontól Charles Mingusig
Az előadás a pécsi IH-Metronóm Jazz Klub idei évadnyitója is. A Budapest Jazz Orchestra 1998-ban alakult Magyarország egyetlen professzionális big band-jeként. A zenekar a tradicionális big band felállást követi: 5 szaxofon (2 tenor szaxofon, 2 alto szaxofon, 1 bariton szaxofon), 4 posan (3 harsona, 1 basszus harsona), 4 trombita, valamint a zongorából, bőgőből, gitárból és dobból álló ritmusszekció. A Budapest Jazz Orchestra célja minél szélesebb réteghez eljuttatni a big band zenét, ezért repertoárukban éppúgy helyet kapnak a műfajt népszerűsítő, közismert, könnyen befogadható darabok, mint a nehezebben érthetőek. A zenekar szokatlanul nagy repertoárral rendelkezik, amely átfogja a big band történelem egészét: Duke Ellington korai kompozícióitól Benny Goodman, Glenn Miller és a big band korszak többi szerzőjének művein át egészen az olyan kortárs zeneszerzők darabjaiig, mint Thad Jones vagy Charles Mingus.

Pécsi Ifjúsági Központ, szeptember 21. 20:00 

 

Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.