Paulo Coelho arról a kérdésről, amit sosem szabad feltenni
Paulo Coelho brazil író, a XII. budapesti könyvfesztivál díszvendége egy olyan, a katolikus egyházban gyökerező spirituális hagyományt követ, amely nem az élet értelmének megmagyarázására, hanem megtapasztalására irányul; ezt csütörtökön, egy pódiumbeszélgetésen fejtette ki.
Paulo Coelho a világ legdivatosabb, legolvasottabb írói közé tartozik; művei 140 országban, 59 nyelven, 56 millió példányban fogytak el; Az alkimista című, Magyarországon 2000-ben megjelent regénye hosszú ideig a sikerlisták élén állt. Önéletrajzi ihletésű új műve, A zahir magyarul múlt hét pénteken látott napvilágot az Athenaeum 2000 Kiadó gondozásában.
Az 1947-ben született író azt mondta: az általa követett tradíció 1492-ig nyúlik vissza és tulajdonképpen egy olyan jelképrendszer, amelynek az a lényege, hogy az élet értelméhez nem elméleti úton, hanem tapasztalatok révén lehet eljutni. "Az életet élni kell, élvezni és szenvedni kell, nem szabad elfelejteni élni" - hangsúlyozta.
A kicsiny ősz copfot viselő alkotó az élet metafórájának nevezte egyik kedvenc időtöltését, az íjászatot. Mint magyarázta, megpróbálja megérezni élete célját, azt, milyen lehetősége van egy röpülő nyílnak. Az ember célzáskor sok hibát vét, de azok nem béníthatják meg - tette hozzá. Arra szólította fel a hallgatóságot, hogy élje meg az íjászat vagy például a hegymászás metafóráját, amiben többen osztoznak vele a Földön.
Az író, aki 1982-ben járt először Magyarországon, elmondta, büszke hazájára, ahol "nem különítjük el a látható világot a láthatatlantól". Brazília is a kultúrák olvasztótégelye, s ebből sokat merített - fűzte hozzá. Arról is beszélt, hogy igencsak elszigetelten, egy 245 lakosú hegyi faluban él, ahol mindenekelőtt a természettel és önmagával kerülhet kapcsolatba. Ha viszont túlságosan ragaszkodna ehhez az elkülönüléshez, akkor Salingerhez hasonlóan mizantróppá válna, idegenkedne a más emberekkel való találkozástól.
Az alkotás folyamatát érintve kifejtette: sokat utazik világszerte és gyakran csak utólag nyer értelmet számára egy-egy látogatása, később dönti el, melyik helyszínt emeli be regényébe. Mint fogalmazott, benne mindig megérik, kiérlelődik könyve, és az első mondat leírása után már "kifolyik" belőle a mondanivaló. Azzal kapcsolatban, hogy mely írók gyakorolták rá a legnagyobb hatást, három nevet említett, Jorge Luis Borgest, Henry Millert és William Blake-et. Arra, a közönség soraiból, egy lánytól érkező kérdésre, hogy öröknek tartja-e a szerelmet, úgy felelt, ezt a kérdést soha nem szabad feltenni.
A Budapest Kongresszusi Központban rendezett könyvfesztivál díszvendégeként Paulo Coelho vehette át a Budapest Nagydíjat Demszky Gábor főpolgármestertől.
Paulo Coelhót hétévesen beíratták a Rio de Janeiró-i Szent Ignác jezsuita iskolába, amelynek zord falai között talált rá igazi, írói hivatására. Szülei más sorsot szántak neki, de ő az irodalmat választotta. Első regénye, az 1987-ben megjelent A zarándoklat (Egy mágus naplója) sikerkönyv lett. Következő műve, az 1988-as Az alkimista minden idők legnagyobb példányszámban eladott könyve lett Brazíliában, egyes statisztikák szerint több példányban kelt el, mint addig bármely más portugál nyelvű könyv.
A brazil író magyarul, az Athenaeum gondozásában megjelent művei: Veronika meg akar halni (2001), Az ördög és Prym kisasszony (2002), Az alkimista (2002), A Piedra folyó partján ültem és sírtam (2003), Tizenegy perc (2004), A zahir (2005).