2003. december. 02. 17:38 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Kult

Vatikán: nem mutatják be premier előtt Gibson Jézus-filmjét

Mel Gibson ausztrál színész-rendező elutasította a Vatikánnak azt a kérését, hogy premier előtt mutassák be Passió című, Jézus Krisztus életének utolsó 12 óráját bemutató, sokak szerint antiszemita filmjét.

A pápai kulturális tanács ("minisztérium") szerette volna, hogy a filmet bemutassák a legnagyobb katolikus egyetemek szakértőinek részvételével tartott tudományos kongresszuson, amelynek témája Jézus és a film. Gibson művéből néhány részletet már bemutattak az Egyesült Államokban, mire több amerikai zsidó szervezet antiszemitizmussal vádolta a rendezőt, aki szerintük ismét elővette a "zsidók mint istengyilkos nép" formulát, amelyet a katolikus egyház csupán az 1962-65 között tartott II. Vatikáni Zsinaton törölt a hagyományos nagypénteki imából.



Paul Poupard francia bíboros, a vatikáni "kulturális minisztere" mindenesetre kijelentette, hogy személyesen nem vett részt azokon a tárgyalásokon, amelyeknek célja a premier előtti vetítés megszervezése volt. Enrique Planas püspök, a vatikáni filmarchívum vezetője ugyanakkor sejteni engedte, hogy januárban tartanának a Vatikánban egy szűkkörű vetítést egyházi személyek és szakértők részére. A buzgó katolikus Gibson egyébként 2004. február 24-ére, hamvazószerda napjára tervezi filmje amerikai bemutatóját. Jelenleg a vágáson dolgozik, igyekszik finomítani a legerőszakosabb jeleneteken - közölte Nick Hill producer.



Jézus Krisztus életéről az elmúlt évtizedekben több vitatott mű is készült. 1964-ben Pier Paolo Pasolini Máté evangéliuma című filmje kommunista felhangjai miatt okozott megdöbbenést, húsz évvel később Jean-Luc Godard Üdvözlégy, Máriá jában Jézus anyja mai kosárlabdázólányként, József pedig benzinkutasként jelent meg. 1987-ben Martin Scorsese Krisztus utolsó megkísértése című filmje nyíltan utal a Jézus és Mária Magdolna közötti szexuális vonzalomra. Az utóbbi két filmet több országban betiltották a katolikus egyház nyomására. (MTI)
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.