2003. április. 01. 18:21 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Kult

Ritka állatfajoktól származhat az atípusos tüdőgyulladás

Egy szingapúri lap jelentése szerint a délkelet-kínai Sencsen város egyik étterméből indulhatott ki az atípusos tüdőgyulladás járványa, és a kórokozó forrása valamely ott feldolgozott állat lehetett. A szóban forgó vendéglátóipari egység vadon élő, ritka állatok húsát kínálja ínyenceknek, többnyire nyersen, különleges csemegeként.

A kínai nyelvű szingapúri lap a délkelet-kínai Kuantung tartomány egyik kórházi orvosára hivatkozik, aki ott találkozott először, még jóval a járvány elterjedése és a betegség ismertté válása előtt azzal a tünetegyüttessel, amelyet később súlyos, akut légzőszervi szindrómának (Severe Acute Respiratory Syndrome), angol nevének kezdőbetűivel rövidítve SARS-nak neveztek el. A páciens, akit a lapnak nyilatkozó orvos először kezelt ilyen tünetekkel, az említett sencseni étterem 35 éves szakácsa. A betegség hamar átterjedt róla több orvosra és ápolónőre, és megkapta a páciens néhány rokona is. A professzor nagyon valószínűnek tartja, hogy a szakács az étteremben feldolgozott állatok valamelyikétől kapott fertőzést. "Az állatok szervezetében élő, emberre általában veszélytelen vírusok némelyike hirtelen nagyon veszélyessé válhat az emberre, ha mutációkat hoz létre" - mondta a lapnak az orvos. Különösen fennáll a fertőzés veszélye, ha nyersen fogyasztják a vírusgazda állat húsát, márpedig bizonyos vadon élő állatok húsának nyersen fogyasztása elterjedt szokás a délkelet-kínai ínyencek körében.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői küldöttsége Kuangtung tartományba kíván utazni a járvány eredetének kivizsgálására, négynapi pekingi várakozás után sem kaptak azonban engedélyt a kínai hatóságoktól az utazásra. A WHO-csapat egy német tagja, Wolfgang Preiser frankfurti víruskutató a dpa-nak adott nyilatkozatában nagyon valószínűnek nevezte a szingapúri lap által közölt feltevést.
Az egyelőre gyógyíthatatlan betegség eddig 62 ember halálát okozta és 1800 személyt fertőzött meg világszerte. (MTI)
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.