2002. augusztus. 27. 13:10 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Kult

Hit vagy tudomány: Cobb megyében van megoldás 

Az USA-beli Georgia állam második legnagyobb tankerülete, Cobb County olyan szabályozást fogadott el, amely szerint a világegyetem és az élet keletkezéséről egyfajta "teóriaegyensúly" szerint kell tanítani a megye általános iskolásait. Egyaránt helyet adva az evolúciós, darwinista, illetve a bibliai, kreacionista magyarázatnak.

Régi vita végére került pont ezzel a döntéssel Cobb Countyban, amely vita legutóbb idén nyáron lángolt fel, mert - amint a New York Times beszámolt róla - az iskolai szöveggyűjteményeket figyelmeztető melléklettel  látták el, amely szerint "az evolúció elmélet és nem tény", helyes megközelítése pedig "nyitott, figyelmes, ám kritikus". A mellékletet jogi úton megtámadta egy szülő, valamint egy polgárjogi szervezet (az American Civil Liberties Union) képviselője. Kétezer szülő ugyanakkor aláírásával fejezte ki tiltakozását azok ellen a tankönyvek ellen, amelyek az evolúció elméletét tanítják. A megyei  iskolaszék ezek után olyan döntést sürgetett, amely helyet ad a nézetek sokféleségének és nem ütközik az alkotmányba, amely szerint az állami iskola nem lehet terepe egyik vallás igehirdetésének sem.
Ennek nyomán hozta meg a testület a döntést az élet keletkezésének tanításáról. Ülésük után, amelyen leszögezték, nem agitálnak semelyik megközelítés mellett, az egyik testületi tag imára hívta a többieket: "Uram, add, hogy jobban érthessük embertársainkat és elfogadjuk a nézetek sokféleségét!". A döntést ellenző szülők kijelentették, a testület beengedi a vallásos oktatást a világi iskolákba, és rontja az oktatás színvonalát. Egy elszánt testületi tag azonban éppen ezektől a szülőktől óv: "Isten létét tagadni olyan, mint egy építmény tetején állva tagadni magát az építményt".

A világ keletkezésének oktatása más államokban is vitatott. Kansasban csak most iktatták az iskolák tanrendjébe az egész kérdést, miután két éve a folyamatos konfliktusok miatt törölték onnan. Ohio államban az "intelligens tervezés" fogalmát készülnek bevezetni az élet keletkezéséről szóló iskolai tananyagba. Ez a fajok eredével kapcsolatban elfogadná ugyan az evolucionalista megközelítést, ám azt sugallná, mindezek fölött egy teremtő szellem áll, egy Isten, vagy istenszerű teremtő.

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.