Évek óta tudni lehet, hogy közeleg a Malév a vég felé, amióta pedig az unió elmeszelte a magyar államot a tiltott...
Évek óta tudni lehet, hogy közeleg a Malév a vég felé, amióta pedig az unió elmeszelte a magyar államot a tiltott támogatások miatt, az is egyértelmű, hogy a folyamat felgyorsul. Azzal, hogy tegnap maga az állam helyezte csődvédelem alá a céget a stratégiai céggé nyilvánítással, már csak az a kérdés, hogy mikor jön el a vég és milyan formában. Persze egy váratlanul felbukkanó vevő még segíthetne, de tegnap még egy nagyon fontos dolog elveszett: az utasok bizalma.
A vezető hírportálok sorra számolnak be arról, hogy a Malév ügyfélszolgálatán is teljes a fejetlenség, senki se tudja, mi lesz a céggel. A hír gyorsan terjed, alighanem ez a pont, ahol már épeszű utas nem mer Malév-jegyet foglalni. Márpedig az utasok bizalomvesztésével egy pillanat alatt köddé válik az az apró javulás, mely állítólag a cég gazdálkodását jellemezte az elmúlt hónapokban.
A hvg.hu cikke ráerősít arra, hogy ha leáll a Malév, az utasok többsége bukja a repjegyét, legfeljebb arra számíthat, hogy a konkurensek saját marketingszempontjaik alapján olcsó mentőjegyeket kínálnak. Jelen pillanatban ilyen fut a hét végén leállt Spanair esetében, ott a Ryanair ad viszonylag olcsón, 49 eurós mentőjegyeket, a Malévnál nyilván a Wizz Air tudna főleg segíteni, de a Malév útvonalainak mintegy harmadát senki más nem repüli. Itt esetleg abban bízhatnak az utasok, hogy az azonos légiszövetséghez tartozó konkurensek biztosítanak átszállásos lehetőséggel mentőjegyeket.
Mindenesetre hamarosan sajtótájékoztató kezdődik, melyen a Malév menedzsmentjétől talán többet is meg lehet majd tudni.