2012. január. 31. 18:48 ecoline.hu Utolsó frissítés: 2012. január. 31. 18:51 Vállalkozás

Kész terv a Malév leállására: 2 milliárdos keret utas-kártérítésre

Mintegy másfél órával azután, hogy a lehetőségekhez képest bizakodó nyilatkozatokkal véget ért a Malév...

Mintegy másfél órával azután, hogy a lehetőségekhez képest bizakodó nyilatkozatokkal véget ért a Malév sajtótájékoztatója, kiderült, hogy ezzel egy időben már kész volt a terv a nemzetinek nevezett légitársaság leállására. Az [origo] cikke a Magyar Közlönyben megjelent két rendeletről szól, s ezek rögtön más megvilágításba helyezik azt is, amit 90 perccel korábban a Malév vezetői kommunikáltak.

Akkor Berényi János elnök arról beszélt, hogy az utasok egy leállás esetén sem bukhatják érvényes jegyeiket, ami enyhén szólva is blöffnek tűnt a korábbi légicsődök tapasztalatai alapján. A Közlönyből viszont kiderül például, hogy az állam kártalanítja ilyen esetben az utasokat. A rendelet célja nyilvánvalóan az, hogy megnyugtassa az utasokat, nagyon fontos a Malév jelenlegi helyzetében, hogy ne álljanak le teljesen a jegyeladások.

A másik rendelkezés az, hogy a kormány 2 milliárd forintot különít el a rendkívüli intézkedésekre fenntartott kormányzati keretből a kártalanításra.

Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.