Vállalkozás hvg.hu 2024. november. 07. 10:08

24 ezer milliárd forintot kerestek a leggazdagabbak Trump győzelmén

Nem elírás, a Bloomberg szerint ennyivel nőtt a vagyona a világ 10 leggazdagabb emberének a republikánus győzelmet követő 24 órában.

Trump visszatért
Friss cikkek a témában

Elon Musk viszonylag korán elkötelezte magát Donald Trump mellett és nemcsak szóban, illetve az X-en folytatott állandó hadviselést Kamala Harris ellen, hanem 130 millió dollárrral támogatta is a republikánus jelölt kampányát.

Nos, úgy tűnik a támogatás minden szinten megérte, hiszen a Tesla vezérének vagyona tegnap 26,5 milliárd dollárral (mai árfolyamon 10 ezer milliárd forint) nőtt a Bloomberg számításai szerint, így elmondhatjuk hogy minden befektetett dollárja 203-szorosát hozta vissza.

De nem csak ő járt jól, Jeff Bezos, az Amazon tulajdonosa, és az Oracle főnök Larry Ellison szintén a legnagyobb nyertesek között volt, ahogy a kriptomilliárdosok se panaszkodhatnak: Brian Armstrongnak, a Coinbase Global Inc kriptotőzsde társalapítójának és vezérigazgatójának vagyona 11 százalékkal ugrott meg és elérte a 30 milliárd dollárt, míg Changpeng Zhaonak, a Binance-nak, a világ legnagyobb kriptotőzsdéjének alapítójának vagyona 12,1 milliárddal 52,7 milliárd dollárra nőtt.

hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.