Sokan használják ki pihenésre a mindenszentek napjával háromnapos hétvégét.
Telt házról adott hírt több balatoni és bakonyi szálloda is november első hétvégéjén a Veol.hu összeállítása alapján. A lapnak nyilatkozó szállodások sok vendégre számítanak nemcsak a péntekre eső mindenszentek napjával meghosszabbított hétvége miatt, de azért is, mert egyre többen igyekeznek kihasználni a pihenésre az őszi iskolai szünetet is.
A megkérdezett – zirci, balatonfüredi, sümegi (borítóképünkön a vár látképe), tapolcai – szállodások szerint zömében hazai vendégek érkeznek, de volt, aki cseh és szlovák utazókról is beszámolt.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.