„A kötelező akciózás kivezetését követően a kereskedelmi láncok egyidejű és jelentős mértékű áremeléseket hajtottak végre alapvető termékek esetében” – írja közleményében az online árfigyelő rendszerbe föltöltött árak alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A tárca „fogyasztóvédelmi szempontból megvizsgálta a helyzetet, majd megállapította, hogy az érintett kiskereskedelmi láncok magatartása aggályos, az áremelések túlzók, ezért szükséges a láncok egyidejű és jelentős áremelésének versenyjogi vizsgálata”.

A bejelentés szerint az NGM „kezdeményezi a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatának megkezdését, illetve azt is, hogy a minisztériumhoz tartozó fogyasztóvédelem, illetve a Gazdasági Versenyhivatal közösen lépjen fel a tisztességtelen vállalkozásokkal szemben”.

A fogyasztóvédelmi terület alig egy hónapja, augusztus elsejétől a Nagy Márton vezette tárcához.

A minisztérium magatartása több okból is aggályos és túlzó lehet, amennyiben a piacgazdaság és a jogállamiság határait feszegeti.

• A szóban forgó termékek árazására a kötelező akciózás kivezetése előtt gyakorlatilag hatósági árkorlátozás volt érvényben. A hatóságilag nyomott árazás kivezetése után – minő meglepetés – az árak jellemzően emelkedtek, az aktuális piaci helyzet függvényében.
• Olyan fogalom nincs, hogy „túlzó” áremelés, a magyar jogrend (alaptörvény és versenytörvény) garantálja a vállalkozás szabadságát, a vállalkozások számára a szabad ármeghatározás jogát. A kartellezés és a piaci erőfölénnyel való visszaélés tiltott, de a tárca nem ilyesmit nehezményez, “csak” azt, hogy a boltok – a minisztérium megítélése szerint – túlságosan magas áron adnak egyes dolgokat. A szabad ármeghatározás azonban nem „tisztességtelen magatartás”, akkor sem, ha egyeseknek nem tetszenek a meghatározott árak.
• A minisztérium nem részletezi, hogy megítélése szerint pontosan mennyinek kellene lennie a tej, liszt és más élelmiszer „tisztességes” fogyasztói árának. Azt különösen nem, hogy milyen kalkulációk alapján jutott el a szerinte „tisztességes” fogyasztói árhoz.

Végül azt is meg kell jegyezni, hogy mindeddig az NGM és a versenyhivatal amolyan csodafegyverként ünnepelték az utóbbi által működtett Árfigyelőt, mint amely „öldöklő árversenyt” indított be, és jelentősen hozzájárult az árak leszorításához.

Ha ez igaz, akkor a most kifogásolt árak a szabadpiaci „öldöklő versenyben” képződtek, így a szabadpiaci racionalitás mentén elképzelhető legalacsonyabb árakról van szó. Avagy a minisztérium téved, amikor azokat „tisztességtelennek” bélyegzi.

Ha az árak valóban „túl magasak”, „tisztességtelenek”, akkor viszont az Árfigyelő nem ér egy hajítófát sem, ami az árak leszorítását illeti.

A jegybankár hátterű Nagy Márton egyébként nyilvánvalóan nagy híve a kézivezérelt árszabályozásnak, tőle indult az elmúlt évek összes ilyen intézkedése az árstopoktól a kötelező akciózáson keresztül az üzemanyag-kereskedők vegzálásáig. Minimum kérdéses, hogy az intézkedések nem okoztak-e több kárt, mint hasznot. Az biztos, hogy az üzemanyagok árstopját végül azért kellett kivezetni, mert az ellátás összeomlása fenyegetett. Az élelmiszerek árstopja szintén ellátási problémákat okozott, az inflációt pedig valószínűleg nem hogy fékezte, de növelte.