A Nemzetgazdasági Minisztérium összeszedte, hogy milyen dokumentumokat érdemes beszerezni a pályázat benyújtása előtt. Így felkészülhetünk a támogatás igénylésére.
A 2024. június 3-án induló otthonfelújítási program honlapját várhatóan május végén üzemelik be, a Nemzetgazdasági Minisztérium addig is összegyűjtötte, hogy milyen dokumentumokra lesz mindenképpen szükség a pályázat benyújtásához – írta meg a Bankmonitor.
Mint arról korábban már beszámoltunk, a támogatás összege legfeljebb 6 millió forint lehet, melynek egy része vissza nem térítendő támogatás, egy része pedig kamatmentes kölcsön. A kedvezményhez legalább 14,3 százalék – azaz a maximális összeg kihasználásához 1 millió forint – önerőre van szükség, a költségvetés tehát 7 millió forint lehet ebben az esetben, ami egyébként a költségvetés felső korlátja is.
A vissza nem térítendő összeg maximális mértéke eközben 3,8 millió forint lehet, a kedvezményt pedig 1990. december 31. előtt épült családi házak energetikai korszerűsítésére lehet fordítani, és az épület energiafelhasználásának legalább 30 százalékkal kell csökkennie.
A kedvezményből az épület szigetelése, nyílászárócsere, a melegvízrendszer korszerűsítése és fűtéskorszerűsítés végezhető el.
A most zárult társadalmi egyeztetés javaslatai alapján azonban még egyes pontok módosulhatnak.
Ezeket a dokumentumokat kell beszereznünk az otthonfelújítási támogatás igényléséhez:
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye segítséget nyújt abban, hogy milyen dokumentumok beszerzésével készülhetünk fel a kedvezmény igénylésére:
- Érvényes személyi igazolvány, lakcímkártya (A lakcímkártyán lévő lakóhelynek, vagy tartózkodási helynek meg kell egyeznie a felújítandó ingatlan címével.)
- Munkáltatói jövedelemigazolás (Azt érdemes tudni, hogy a bankok jellemzően nem fogadnak el 30 napnál régebben kiállított igazolást. Ha hasonló szabály lesz itt is, akkor ezt is érdemes figyelembe venni a dokumentum beszerzésekor.)
- Ingatlan tulajdoni lapja (Amennyiben ebből nem derül ki az, hogy lakóingatlanról van-e szó, illetve nem tartalmazza az építés évét, akkor használatbavételi engedélyre és térképmásolatra is szükség lehet.)
- Nemleges igazolás az adótartozásról (A pályázat tervezete alapján nem lehet a bruttó minimálbért meghaladó köztartozása az igénylőnek.)
- Ha több tulajdonos van, vagy ha az igénylő „csak” haszonélvezeti joggal rendelkezik, akkor a többi tulajdonos hozzájárulására is szükség van.
- Érdemes minél hamarabb energetikai szakértő, tanácsadó segítségét is kérni, aki fel tudja mérni, hogy otthonunkon milyen támogatott munkálat elvégzése javasolt, az váratóan mennyibe kerül és mekkora energiamegtakarítást eredményez. A pályázat végleges meghirdetésekor elérhetővé válik egy lista is, ahol megtalálhatjuk a kivitelezők, szakértők listáját. (Jelen ismereteink szerint a listán nem szereplő szakértőkhöz, kivitelezőkhöz is fordulhatunk.)
A programban elérhető 108 milliárd forintos keret előreláthatóan 20 ezer ház korszerűsítésére lehet elegendő, ezért érdemes lehet időben pályázni.
Nyitóképünk illusztráció.