Vállalkozás hvg.hu 2024. április. 10. 21:23

Idén elkezdődhet a magyar tengeri kikötő építése Triesztben

Közel öt évvel azután, hogy Szijjáró Péter bejelentette a terület megvásárlását.

Idén elkezdődhet a magyar tengeri kikötő építése Triesztben – derült ki Magyar Levente külügyi államtitkár az LMP-s Keresztes László Lórántnak címzett írásbeli válaszából

Magyar azt írta: „Folyamatosak az egyeztetések az olasz féllel a beruházás előkészítése kapcsán. A tárgyalások jelen állása szerint a partfelépítési és mederkotrási munkák ebben az évben megindulhatnak.” 

Szijjártó Péter külügyminiszter közel öt évvel ezelőtt, 2019. június 21-én jelentette be, hogy Magyarország egy 300 méteres partszakasszal rendelkező, 32 hektáros területet vásárolt Triesztben 31 millió euróért, illetve további 25 millió eurót fizettek a 2074-ig szóló kikötői koncessziós jogért. Az akkori tervek kikötő és logisztikai bázis létrehozásáról szóltak, a kikötőberuházásra pedig létrehoztak állami projektcéget is, az Adria Port Zrt.-t. A kikötő állami átvétele végül 2020 végén történt meg, ám azóta nem sok minden történt. 2022 decemberében Szijjártó azt mondta, a magyar terminál 2026-ban kezdhet működni

A kormány az exportáló magyar vállalatok tengeri kapujaként igyekszik lefesteni a trieszti terminált. A képet árnyalja, hogy valójában kompkikötőről (roll on–roll off terminál) van szó, amely nagy konténerhajók fogadására alkalmatlan. 

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.