Vállalkozás hvg.hu 2024. február. 27. 12:58

Végrehajtás indult Juhász Péter cégével szemben

A politikus azt állítja, már befizette tartozását.

Önkormányzati választások
Friss cikkek a témában

Végrehajtást rendeltek el Juhász Péter KözösÜgyünk nevű nonprofit szervezete ellen január végén - szúrta ki az RTL. A portál megkeresésére a politikus azt mondta, hogy egy néhány tízezer forintos parkolási bírságot terheltek rá, amit már be is fizetett, a hivatalos papírokban ez azonban még nem jelent meg, ugyanis lakcíme és a levelezési címe nem egyezik, így elkallódhattak a papírok.

A végrehajtás szabályai szerint minden vagyonelemet érinthet a kényszerintézkedés, vagyis a bankszámláira is tehetnek inkasszót, ahonnan a beérkező pénz egy részét automatikusan leemelhetik. Márpedig Juhász jelenleg kampányára gyűjt pénzt részben ezen a számlán, miután decemberben bejelentette, az ötödik kerületben indul a polgármesteri székért.

Állítása szerint a kampánycélra létrehozott számlát nem inkasszálták, mert ezt csak azután nyitotta, hogy a parkolási bírságot rendezte, a saját számlájára viszont már korábban, december eleje óta gyűjti a támogatásokat. Ezt már érintette az inkasszó, a parkolási bírság összegét levonták onnan.

Hozzátette, ez nem érintette a támogatásokat, mert bár a számla akkor még közös volt, a bírságot a saját részéből fizette, az adományokból befolyt pénzt politikai munkájára költötte. „Egyébként a bejövő támogatások és kiadások heti szinten frissülnek a honlapomon nyilvánosan vezetett elszámolásban, ebből látszik, hogy egyelőre erősen a magánpénzemből finanszírozom a kampányt” – nyilatkozta az RTL-nek.

hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.