Vállalkozás hvg.hu 2023. június. 01. 19:02

A GVH-hoz fordulhatnak a kisebb kutak üzemeltetői a Mol miatt

Továbbra is úgy vélik, a Mol visszaélt erőfölényével a benzinárstop idején.

A Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordulhatnak a kis kutak a Mol tavalyi nagykereskedelmi gyakorlata miatt – közölte Egri Gábor a Független Benzinkutak Szövetség (FBSZ) elnöke a Népszavával. Bár a kis kutak döntő többsége, a tavalyi, hatósági áras időszakot, az előzetes várakozásokkal szemben, túlélte, elvesztett vevőik egy része még mindig nem tért vissza – közölte az elnök.

Mint emlékezetes, a kisebb benzinkutak üzemeltetői azt követően kerültek nehéz helyzetbe, hogy volt olyan időszak, amikor a Mol a tavalyi üzemanyaghiány idején a független benzinkutakat kedvezőtlenebb feltételekkel szolgálta ki, mint a nagyobb láncokat, sőt olyan időszak is előfordult, amikor nem szállított nekik. Egri Gábor elmondása szerint a Moltól azóta se kaptak kedvezőbb ajánlatot, így készleteiket ismét a hatósági árak eltörlése nyomán visszatérő importőröktől szerzik be. Előzetes vizsgálataik szerint tavaly a Mol, egyedüli nagykereskedőként, a versenytörvényt sértő módon élt vissza velük szemben erőfölényével.

Az, hogy végül megindítják-e az eljárást, attól függ, hogy a tagság előteremti-e a beadvány megfogalmazásához szükséges, cégenként néhány tízezer forintot.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.