Összességében veszteséges lett a Fidesz a negyedik kétharmad évében.
Elkészítette a Fidesz a pénzügyi kimutatását 2022-ről. A Határozatok Tárában megjelent, mindössze két oldalas dokumentum szerint a kormánypárt veszteséggel zárta az előző évet: 3,6 milliárd forint kiadása mellett csak 3,49 milliárd forint bevétele volt.
A kiadások közül a legnagyobb tétel a „politikai tevékenység kiadása” elnevezésű sor, erre a jobban nem körülhatárolt célra 2,5 milliárdot költöttek el a választási évben.
Más kérdés, hogy ebben nyilvánvalóan nem szerepel az a 18 milliárd forintos tétel, amit a költségvetésben a Miniszterelnöki Kabinetirodának kormányzati kommunikációra jóváhagytak, és szintén a Fidesz választási győzelmét segítette.
A bevételek majdnem fele, 1,7 milliárd forint a központi költségvetésből származó párttámogatás, további 927 millió pedig szintén közpénz, a párt parlamenti frakciójának nyújtott állami támogatás. 208 millió forintot fizettek be a párttagok tagdíjként, 557 milliót pedig adományként kapott a Fidesz.
Azokat külön is kötelező megnevezni, akik 500 ezer forintnál nagyobb támogatást adtak - aki szeretné megnézni a részletes listát, ezen a linken a 190. oldalig kell legörgetnie. Ketten voltak, akik 10 millió forintot dobtak be a Fidesz pártkasszájába, egyikük sem vezető politikus vagy különösebben ismert szereplő. De a listán feltűnik Paár Attila, a WHB építőipari csoport tulajdonosa egy egymilliós adománnyal, Baldauf Zsuzsanna, akiről évekkel ezelőtt az Átlátszó megírta, hogy 13 trafikhoz köthető a vele egy címre bejelentett Baldauf Lászlóval, a CBA alapítójával közösen úgy, hogy közben egy koncessziót sem nyertek, Szeivolt István, az Épkar Zrt. két ilyen nevű résztulajdonosa közül az egyik, és több fideszes politikus is, például Bartos Mónika, Győri Enikő, Kósa Ádám, Lezsák Sándor, Trócsányi László és Pócs János.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.