Tien Kuo-Li, a pénzintézet elnöke szerint ösztönözni fogják, hogy további kínai befektetők lépjenek be a magyar tőkepiacra.
Egyetértési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde és a China Construction Bank (Kínai Építési Bank), amelynek elsődleges célja a magyar és a kelet-európai, valamint a kínai tőkepiacok közötti kapcsolatépítés, illetve tudásmegosztás.
Tien Kuo-Li, a pénzintézet elnöke a közlemény szerint megjegyezte: ösztönözni fogják, hogy további kínai befektetők kísérjék figyelemmel Magyarországot, és lépjenek be a magyar tőkepiacra.
A China Construction Bank sajtóértesülések szerint hitelezőként részt vett a Vodafone–4iG ügyletben, a pénzintézet elnökét pedig Orbán Viktor csütörtökön fogadta a Karmelita kolostorban.
A világ egyik legnagyobb bankja fióktelepet is nyitott a közelmúltban Magyarországon, az ünnepélyes megnyitót szerdán tartották a Pesti Vigadóban.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.