Az év végén kétszer három napig sztrájkolnak a brit repülőterek útlevél-ellenőrzőpontjain, ez pedig az egész légi közlekedést lelassíthatja.
A brit határrendészet dolgozói sztrájkot jelentettek be az év végére, ez pedig komoly fennakadásokat okozhat a repülőtereken – figyelmeztette a Wizz Air az utasait. A munkabeszüntetés december 23-25-e között, majd 28-30-án várható, de előre láthatóan a december 26-a és 31-e reggel induló, és akkor érkező járatokra is kihathat.
A demonstráció elsődlegesen a Nagy-Britanniába beutazó utasokat fogja érinteni, de jobb, ha mindenki más is komoly fennakadásokkal számol. Elsősorban az útlevél-ellenőrzőpontoknál várható jelentősen megnövekedett várakozási idő, illetve a poggyászkézbesítés is lelassulhat – írta a légitársaság.
Aki a jegyéhez Wizz Flex szolgáltatást vásárolt, térítésmentesen átfoglalhatja az utazása időpontját – tették hozzá.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.