Vállalkozás hvg.hu 2022. november. 10. 10:21

Megbüntette a jegybank az Equilor Befektetési Zrt-t

Több hiányosságot is feltárt a Magyar Nemzeti Bank vizsgálata, több mint 15 millió forintra büntették a céget.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen több mint 15 millió forint bírságot szabott ki az Equilor Befektetési Zrt-re – közölte a jegybank csütörtökön.

Az MNB 2019 szeptemberétől vizsgálta a céget, arra jutottak, az Equilor egyes ügyfeleinél elmaradt az előzetes tájékozódás, illetve olyan befektetési tanácsokat adtak nekik, amely számukra nem volt alkalmas. Azt is megállapították, hogy a társaság nem tett eleget az összes adatszolgáltatási kötelezettségének. A közlemény szerint ezen felül hiányosságok vannak a társaság piaci visszaélésekre vonatkozó szűrőrendszerében is.

Az MNB határozatában kötelezte az Equilort, hogy a hiányosságokat szüntesse meg. A jogsértések miatt összesen 15,75 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott a cégre. A közlemény szerint az Equilor együttműködő volt az eljárás során, s több hiányosságot már a vizsgálat során korrigált.

A Gránit Bank Zrt. augusztus 12-én jelentette be, hogy 50 százalék plusz egy szavazatnyi részesedést szerez a cégben, amit október 21-én be is jegyeztek a cégadatok szerint. A bank tulajdonszerzése azért is jelentős, mert így Tiborcz István, a miniszterelnök veje is tulajdonosa lehet a brókercégnek, mivel az év elején cége, a BDPST, 43,19 százalékos tulajdont vásárolt a Gránit Bankban Hegedüs Éva elnök-vezérigazgatótól.

Többséget szerez Tiborcz bankja az Equilor Befektetési Zrt-ben

A tranzakcióra a Magyar Nemzeti Banknak és a Gazdasági Versenyhivatalnak kell még rábólintania.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.