Egyre kevesebb a hitelképes ügyfél az egész régióban. Közzétette az intatlanözvetítő a harmadik negyedéves adatait.
Visszaeséssel zárt a Duna House a harmadik negyedévben, a hálózat 3,15 milliárd forintos jutalékbevétele 9,7 százalékos csökkenést mutat éves összevetésben - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szombaton.
A belföldi jutalékbevétel 9,3 százalékkal esett vissza az emelkedő hitelkamatok és a szokásosnál erősebb nyári szezonalitás miatt. Az ügyfelek a nyári hónapokban a megszokottnál hosszabb időre maradtak távol az ingatlanügyletektől - írták.
Lengyelországból 21,6 százalékkal kevesebb jutalékbevételt könyveltek el, ezt a hitelkorlátok szigorításával magyarázták. A csehországi és olaszországi tevékenység csekély hányadot tesz ki, de az előző negyedévekhez képest ezek is visszaestek.
A saját tulajdonú irodák jutalékbevétele 421 millió forint volt, ami 18,3 százalékos visszaesést jelent. Ezen belül Magyarországon 2,4 százalékkal nőtt ugyan az éves bevétel, a lengyelországi irodák viszont 33,2 százalékkal, a csehországiak 28,6 százalékkal kevesebbet értek el.
A hitelezés 52 százalékkal emelkedve 190 milliárd forintra nőtt, köszönhetően annak, hogy az olaszországi kihelyezések több mint 4 százalékkal emelkedve megközelítették a 300 millió eurót (csaknem 121 milliárd forint).
A lengyelországi hitelezés ugyanakkor csaknem megfeleződött, forintban számolva 96,7 milliárd forintról 46 milliárd forintra csökkent, a belföldi pedig alig haladta meg a 23 milliárd forintot, ami éves alapon 18,4 százalékos visszaesés.
A Duna House becslése szerint a belföldi ingatlanforgalom csaknem 20 százalékkal mérséklődhetett, ehhez képest a társaság visszaesése kisebb, vagyis növelték piaci részesedésüket Magyarországon.
A teljes hálózat ugyancsak bővült, hiszen az irodák száma 261-ről 308-ra, belföldön 164-ről 165-re nőtt. A társaság számára nehézséget jelent, hogy egyre kevesebb a hitelképes ügyfél minden országban. Ezzel együtt a vállalatvezetés továbbra is a megfontolt piacszerzésre összpontosít - olvasható a jelentésben.
A Duna House Holding Nyrt. a BÉT prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei pénteken 452 forinton zártak, árfolyamuk egy éven belül 432 és 608 forint között változott.
* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!
A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.