Vállalkozás hvg.hu 2022. augusztus. 16. 16:00

Nem érdekli a rendőrség, tiltott területen is vonulna traktorokkal augusztus 20-án Budapesten a gazdatüntetés szervezője

Csaknem 1800 gazdát vár traktorokkal a nemzeti ünnepre Budapestre Szabó Bálint, a gazdatüntetés szervezője, aki annak ellenére is a rakpartokra és a Belvárosba vonulna, hogy a rendőrség máshol jelölte ki a demonstráció helyszínét. Bejelentette azt is: nemcsak a gazdák érdekében tiltakoznak, hanem fizetésemelést követelnek a tanároknak, az egészségügyi dolgozóknak, valamint követelik a katatörvény és a rezsiemelés visszavonását, továbbá a 20-i tűzijátékot és „rongyrázás” lefújását.

Kitart az augusztus 20-ára meghirdetett országos gazdatüntetés eredeti forgatókönyve és helyszíne mellett a demonstráció főszervezője. Szabó Bálint – a korábban a Fidesz támogatását elfogadó, majd az MSZP-t és a DK-t is megjárt – jelenleg független szegedi önkormányzati képviselő – akit idén májusban máig vitatott körülmények között választottak a hazai kacsa- illetve lúdszövetség elnökévé – a Facebookon jelentette be, hogy a “felvesszük a kesztyűt, nem hátrálunk meg”.

Ezzel Szabó arra utalt, hogy bár az augusztus 20-ára tervezett országos gazdatüntetés budapesti záróeseményét a rendőrság nem abban a formában hagyta jóvá, ahogyan ők szerették volna, de ragaszkodnak ahhoz, hogy az eredeti forgatókönyv alapján

vonulnak majd a traktorokkal Budapest belvárosában és foglalják el a tűzijáték estéjén a budai és a pesti alsó rakpartot, majd ott is maradnak a mezőgazdasági gépekkel egészen augusztus 31-ig.

A rendőrség – időközben a tüntetés Facebook-oldalán is felbukkant – határozata szerint azonban ezzel szemben a gazdatüntetést csak bizonyos korlátozásokkal engedélyezték. A hatóságnak az ország több pontjából augusztus 20-án reggel induló és az autópályákon, gyorsforgalmi utakon estére Budapestre érkező traktoros vonulás ellen nem volt kifogása, csak azt írták elő, hogy “a gyűlés vonulásos részét a KRESZ szabályok maradéktalan betartásával” valósítsák meg.

A Facebook-eseménynél kommentben megosztott rendőrségi határozat rendelkező része
hvg.hu

Nem engedélyezte viszont a rendőrség a demonstráció budapesti fináléjának Szabó bejelentése szerinti formában való megtartását – a hatóság indoklás szerint azért, mert a bejelentés szerinti helyszín megjelölések – például általánosságban “rakpartok” illetve “Duna-hidak” – pontatlanok, a részletek megbeszélésére előre egyeztetett időpontban pedig nem jelent meg a rendőrségen Szabó.

A már csak a Kúrián, közigazgatási peres eljárásban megtámadható rendőrségi határozat szerint a gazdák augusztus 20-án nem mehetnek a budapesti rakpartokra és a hidakra a traktorokkal és más járművekkel, hanem a számukra kijelölt helyen, a Dózsa György út két külső forgalmi sávjának területén, 3855 méter hosszan demonstrálhatnak egészen a kért időpontig, augusztus 31-ig.

Szabó ezzel nem ért egyet, és mint a Facebook-videóban utalt rá, a rendőrség és a kormányzat szerinte el akarja lehetetleníteni a gazdatüntetést, ezért nem engednék, hogy a tervezett formában valósítsák azt meg. “Lehet-e, szabad-e a gazdáknak Budapestre vonulni és kifejezni az elégedetlenségüket” – ez a kérdés Szabó szerint, aki azt mondta, nem törődve a rendőrségi korlátozással

a belvárosba vonulnak a Parlament és a Lánchíd környékére is, és a traktorok a rakparton maradnak augusztus 31-ig.

Szabó a videóban arról is beszélt, hogy már “1800 gazda jelezte, hogy traktorral és járművekkel jönne”, valamint arról is beszámolt, hogy kibővítik a demonstráció eredeti célkitűzéseit. Eredetileg ugyanis csak az aszály által sújtott, szerinte ezer milliárd forintos kárt szenvedő gazdák helyzetére akarták felhívni a figyelmet, és azt akarták, hogy az aszályt elemi kárnak nyilvánítva a biztosítók helyett az állam fizesse meg a gazdák kárát.

„Történelmi aszály" van? Ha a VIII. században nem lett volna, talán a honfoglalás is elmarad

Népvándorlás, forradalom, boszorkányégetés, klímamenekültek, arab tavasz - csak néhány példa arra, mi mindenhez járult hozzá évezredeken át a szárazság.

Ám a követeléseiket Szabó szerint – a rendőrség “hozzáállása” és a kormányzati propaganda őt mint szervezőt lejáratni szándékozó álhírei miatt – kibővítik olyan igényekkel is, mint a pedagógusbérek azonnali, még a tanévkezdés előtti rendezése, az egészségügyi és szociális területen dolgozó nem orvosok nagymértékű béremelése, a katatörvény módosításának visszavonása és tárgyalások indítása a lehetséges változtatásokról, valamint az “elfogadhatatlan, radikális rezsiemelés” eltörlése.

Szabó plusz követelésként támasztotta a videóban, hogy augusztus 20-án fújják le a felesleges rongyrázást, a tűzijátékot és a légiparádé eltörléséről hozzanak döntést, mert ez gusztustalan, amikor a magyar vidék válságban, sőt lét és nemlét határán van.

A hvg.hu kereste a rendőrséget is, hogy megtudjuk, mit tesznek, ha a tüntető gazdák nem tartják be a korlátozást és nem a Dózsa György út kijelölt részét foglalják el a gépeikkel, hanem a belvárosba vonulnak. Amint választ kapunk tőlük, cikkünket frissítjük.

Frissítés:

A Budapesti Rendőr Főkapitányság megkeresésünkre kedd este azt írta, hogy augusztus 15-én egyeztettek Szabó Bálinttal, ekkor észlelték, hogy „a gyűlés a bejelentett helyszínen és időpontban nem tartható meg”, ezért közölték Szabóval, hogy más helyszínen tartsák meg azt. Az, hogy a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője által javasolt helyszín nem felelt meg, érthető:

Szabó konkrétan rászervezte volna a tüntetést az augusztus 20-i rendezvénysorozat néhány programjának helyszínére és időpontjára.

A BRFK azt írta, ők ennek megfelelően hoztak „előíró-korlátozó (nem pedig tiltó!)” határozatot, amit Szabó tudomásul is vett, viszont ennek ellenére továbbra is jogellenesen buzdít mindenkit arra, hogy vegyen részt a tüntetésen.

A rendőrség lapunknak küldött közleményében azt írta, biztosítják a „véleménynyilvánítás és a békés gyülekezéshez való jog gyakorlását, azonban ez nem eredményezheti mások jogainak aránytalan mértékű csorbítását”. Ezért arra hívják fel a figyelmet, hogy „a jogsértések elkövetőivel szemben törvényesen, arányosan és határozottan” fognak fellépni. „A rendőrök intézkedni fognak azokkal szemben, akik a jogerős határozatban foglaltaktól eltérő módon, a közlekedési szabályokat megsértve érkeznek a gyűlésre, tartózkodnak annak helyszínén, vagy távoznak onnan” – tették hozzá.

 

A hvg.hu egyébként nemrég, még a tervezett tüntetés rendőrségi bejelentése előtt beszélt Szabóval, amikor arra voltunk kíváncsiak, hallott-e arról a pletykáról, hogy a Jobbikból azóta kilépett Jakab Péter éppen a gazdatüntetésen jelentené be augusztus 20-án, hogy új pártot alapít. Akkor Szabó azt mondta, hogy ez valószínűtlen, mivel pártpolitikusok nem szólalnak fel a tüntetésen.

(Nyitóképünk illusztráció)

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.