A foglaláshoz ukrán útlevél vagy személyi igazolvány szükséges.
A Wizz Air 100 ezer ingyenjeggyel segíti az ukrán menekülteket, amelyeket az Ukrajnával szomszédos országokból – Lengyelországból, Szlovákiából, Magyarországról és Romániából – induló kontinentális európai repülőjáratokon használhatnak fel. A felajánlás a márciusi indulású járatokra érvényes, az azt igénybe vevő utasok egy kézipoggyászt vihetnek magukkal díjmentesen.
A 100 ezer ingyenes helyjegy, illetve a kedvezményes jegyárak egész márciusban elérhetőek lesznek. A sikeres foglaláshoz szükséges az ukrán útlevél vagy személyi igazolvány száma, és ezen iratokat a felszállás előtt minden esetben fel is kell mutatni.
A légitársaság már szolgálatba állított több nagyobb repülőgépet és kiegészítő járatot az Ukrajnával határos országokban, hogy ezzel is támogassa a hazájukat elhagyni kényszerülők mozgását.
Este tárgyalhatnak az oroszok és az ukránok, tovább zuhan a forint - percről percre az ukrajnai háborúról
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.