Kovács Gábor
Szerzőnk Kovács Gábor

A budapesti taxisok díjemelést akarnak, ám a kormány megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy emeljenek díjaikon. A főváros álláspontja szerint a tilalom a taxis díjakra is vonatkozik. A kormányhivatal és az innovációs tárca most állásfoglalást adtak ki, miszerint ez nincs így. A fővárosi közgyűlés a taxisokkal folytatott további tárgyalás után márciusban dönthet az emelésről.

„Ma a taxisok egy része az ablakom alatt tüntet, mert emelni szeretnék a tarifákat” – írta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon. A taxisok már 2021 őszén jelezték, hogy egy minimum 18 százalékos azonnali tarifaemelés lenne indokolt

A kormány a járványhelyzetre hivatkozva 2020 végén nem csak az adók emelését és újak bevezetését tiltotta meg az önkormányzatoknak 2021-re, hanem az önkormányzati, továbbá az önkormányzat alá tartozó intézmények és vállalkozások díjainak emelését is. Ami az adóemelési tilalmat illeti, azt a 2021-es adócsomagba is beépítették, tehát 2022-ben is érvényben van. A díjemelési tilalom fenntartásáról a veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról szóló, 2021 közepén elfogadott törvény rendelkezik. Ez kimondja, hogy 2022. június 30-ig a „helyi önkormányzat, […] a képviselő-testület feladatkörébe tartozó közszolgáltatás ellátására szerződéssel rendelkező, a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti gazdálkodó szervezet által nyújtott szolgáltatásért, végzett tevékenységéért megállapított díj, az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás keretében felmerülő díj, illetve egyéb díjfizetési kötelezettség (a továbbiakban együtt: díj) mértéke nem lehet magasabb”, mint a díjemelési tilalom bevezetése előtt volt.

Az önkormányzat álláspontja szerint a díjemelési tilalom azt jelenti, hogy a taxis díjakat, tarifákat sem emelhetik. A taxis díjak meghatározása ugyanis a fővárosi közgyűlés hatásköre – lenne, ha a kormány nem tiltotta volna meg az önkormányzatoknak a díjaik emelését.

A taxisszervezetek képviselői február 15-én délután külön-külön állásfoglalásokat kaptak fővárosi kormányhivataltól, illetve az innovációs minisztériumból (ITM), Mosóczi László közlekedéspolitikai államtitkártól. A hvg.hu birtokába jutott levelekben az áll, hogy a minisztérium és a kormányhivatal álláspontja szerint az önkormányzat az ártörvényben kapott felhatalmazást arra, hogy rendeletben állapítsa meg a taxizással kapcsolatos árakat, díjakat. Ezzel együtt

a díjat a taxisszolgáltatás igénybe vevője (az utas) fizeti meg a taxiszolgáltatónak, a jogviszony kettejük közt jön létre, az önkormányzat csak a hatósági árat állapítja meg.

Mivel a magánvállalkozásban, magánvállalkozóként működő taxisok nem tartoznak az önkormányzati körbe, a díjemelési tilalom nem vonatkozik az ő működésükkel kapcsolatos hatósági ár változtatására.

Mosóczi László levelének érdemi része ugyanazt tartalmazza, mint a kormányhivatalé, ám előtte egy oldalnyi szövegben sorolja, hogy – szerinte – mi mindent tett a kormány a taxisokért, bezárólag az üzemanyagok árának maximalizálásával. Karácsony Gergely posztjában arra emlékeztetett, hogy az önkormányzat 2020 óta 70 százalékos kedvezményt adott a taxisdrosztdíjból.

A fővárost se a kormányhivatal, se az államtitkár nem tájékoztatták jogértelmezési álláspontjukról – tudta meg a hvg.hu az önkormányzattól. Kiss Ambrus legközelebb március 1-én ül tárgyalóasztalhoz a taxisok képviselőivel, akik ekkor javaslatot tehetnek a kért emelés mértékére. Ha sikerül megegyezni, az emelésről legkorábban márciusi ülésén dönthet a közgyűlés.

Karácsony Gergely a Facebook-posztban azt írta, „változott a helyzet azzal, hogy a kormány mostantól engedélyezi a taxis díjak emelését”. Ez azonban technikailag nincs így, a kormány nem engedélyezett semmit, a minisztériumi jogértelmezés szerint a közgyűlésnek a taxis díjak emelésére eddig is lett volna lehetősége.

Ugyanakkor Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke már novemberben arról beszélt, hogy jogértelmezési vita van a felek között, és indítványozták, hogy kérjenek közösen állásfoglalást a kormányhivataltól.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.