Vállalkozás hvg.hu 2021. december. 20. 12:40

Százmilliárdos pályázat indul kis cégeknek

Mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak segítenének az üzleti kihívásokhoz alkalmazkodni. A pályázatokat január második felében és február elején lehet beadni.

Százmilliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetnek a kis- és középvállalkozásoknak – jelentette be a pénzügyminiszter a közösségi oldalán.

A támogatásból a cégek fejleszthetik technológiájukat és termelékenységüket, javíthatják és növelhetik versenyképességüket. 10 millió és 200 millió forint közötti támogatás igényelhető például új eszközök beszerzésére, információs technológia fejlesztésére, ingatlanberuházásra, megújuló energiaforrások alkalmazására.

A támogatások legnagyobb részét a kevésbé fejlett régiók pályázói kaphatják – tette hozzá Varga Mihály.

A részletek a palyazat.gov.hu oldalon érhetők el, ebből derül ki például az a részlet, amit a miniszter kihagyott, hogy részben EU-s pénzt osztanak. Az első 80 milliárd forintra 2022. január 19-e és 26-a között pályázhatnak az Alföld, az észak-magyarországi régió, valamint a Dél-Dunántúl cégei, a maradék húszmilliárdra a közép- és nyugat-dunántúli, valamint Pest megyei cégek január 27. és február 3. között adhatják be a pályázatot.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.