Sztojcsev Iván
Szerzőnk Sztojcsev Iván

Sokkal jobb volt a turizmus helyzete idén májusban, mint egy évvel korábban, de a válság előtti szinttől jócskán elmarad.

Enyhén szólva is döcögős volt az újraindulás a magyar turizmus számára májusban. Pedig ez volt az a hónap, amelynek a legelején – amikor a nagy Pfizer-roham hatására meglett a négymillió beoltott – a védettségi igazolvánnyal rendelkezők és a gyerekeik már újra mehettek szálláshelyekre. A Központi Statisztikai Hivatal most adta ki a számokat: májusban csak az egy évvel korábbihoz viszonyítva jó a helyzet – 2020 májusához képest, amikor szinte teljes volt a leállás, háromszorosára nőtt a vendégéjszakák száma –, a 2019. májusitól azonban 75 százalékkal elmarad.

Jól látszik a számokon, hogy a külföldi turisták még elmaradtak:

idén májusban 522 ezer vendégéjszakát töltöttek el a szálláshelyeken a magyarok, 125 ezret a külföldiek.

Egy éve ilyenkor a magyar turisták vendégéjszakáinak száma még csak 186 ezer volt, a külföldieké pedig csupán 25 ezer. Ehhez képest nem nehéz óriási növekedést elérni, többet elmond, hogy 2019 májusában 1,4 millió, illetve 1,2 millió volt a két szám.

Idén májusban 1945 kereskedelmi szálláshely működött – két éve ilyenkor 3077, 2020 májusában 1763 szálláshely volt nyitva a hónap legalább egy részében.

Az év első öt hónapjában összesen 68 százalékkal volt alacsonyabb a vendégéjszakák száma, mint 2020 elején – ezt nagyrészt az magyarázza, hogy 2020 januárja és februárja kiugróan jó időszak volt a magyar turizmusban, még a járvány kezdete előtt, tehát abban az évben legalább két jó hónap volt, idén pedig májusig egy sem.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.