Vállalkozás hvg.hu 2021. március. 19. 10:19

12 millióra bírságolta az ING Bankot a jegybank

2018 végétől vizsgálták az ING Bank N.V. Magyarországi Fióktelepét, elsősorban a számlanyitás folyamatára volt kíváncsi az MNB.

12 millió forintos bírságot szabott ki a magyarországi ING Bankra a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – derül ki utóbbi közleményéből. Azt írják, az ING Bank N.V. Magyarországi Fióktelepénél 2018 végétől tartottak vizsgálatot, amely főleg a számlanyitás folyamatát ellenőrizte.

A vizsgálat hiányosságokat talált a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) felé történő adatátadásban. Emellett a vonatkozó szabályzat a jegybank szerint ellentmondásos volt, illetve nem teljes körű. 

A 12 milliós bírság meghatározásakor az MNB szerint súlyosbító körülmény volt a szabályszegések kockázati súlya, valamint azok negatív hatása a pénzügyi intézményrendszer más szereplőire. Kiemelték viszont enyhítő körülményként az ING együttműködését, és azt, hogy a problémák orvoslásába a fióktelep már a vizsgálat alatt belekezdett. A magyarországi ING-nek március végéig kell megszüntetnie a feltárt problémákat.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.