10 százalékkal nőtt tavaly a lottótársaság árbevétele, nagyrészt a sportfogadásnak köszönhetően.
A Szerencsejáték Zrt. 542,6 milliárd forint árbevételt és több mint 27,5 milliárd forint adózott eredményt ért el 2019-ben, az adózás előtti (EBITDA) eredménye pedig 35,5 milliárd forintra nőtt – közölte a cég. Úgy vélik, ez az általános gazdasági helyzet és a növekvő fizetések miatt alakulhatott így: az embereknek több pénze volt szerencsejátékra. Mint írták, növelték továbbá a vállalat hatékonyságát, illetve fejlesztéseket vezettek be, így végül
10 százalékot meghaladó árbevétel növekedést ért el a vállalat.
A társaság a 2019. évi beszámolója szerint a számsorsjátékok értékesítése 131,4 milliárd forinttal zárt tavaly, amely a 2018-as évnél 9,7 százalékkal magasabb. Ebben különösen a lottók tavaly tavaszi és év végi nyeremény-halmozódásának, illetve a Szerencse Hetek különsorsolásos akcióknak tulajdonítanak nagy szerepet.
A sportfogadási játékok termékcsoportja annak ellenére tudott 10,4 százalékkal, 255 milliárd forintra bővülni, hogy tavaly nem voltak nagyobb labdarúgó világversenyek. A Tippmix esetében 9,2 százalékos (179,4 milliárd forintos árbevétel), az online Tippmixpro esetében 13,9 százalékos (74,1 milliárd forintos árbevétel) volt a növekedés.
A sportfogadás árbevételi részaránya a teljes forgalomból 47,1 százalékot tesz ki.
A sorsjegyek tavaly az előző évnél 11,9 százalékkal magasabb, 125,3 milliárd forintos bevételi számokat hoztak. 2019-ben hat alkalommal jelent meg új sorsjegy vagy sorsjegy-család.
A tavalyi évet meghaladó bevételre számít a koronavírus-járvány ellenére 2020-ban is Czepek Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója – derül ki a közleményből.
Mint korábbi közleményükből kiderült, a nyári szezon kifejezetten erősen alakult a vállalatnál, a járvány első hulláma alatti 30 százalékos árbevétel-visszaesés után. A szeptember 7-13. időszakban 2013-as indulása óta az eddigi legmagasabb heti eredményét érte el Tippmixpro.