Nem meglepő, hogy a koronavírus a turisztikai szektorban okozta a legnagyobb károkat.
A magyar cégek több mint 60 százaléka szerint idén biztosan visszaesnek a bevételeik, 10 százalék reménykedik növekedésben, a többiek stagnálásra számítanak – derül ki a G7 és az SAP közös, 300 cégvezető bevonásával készült – nem reprezentatív – felméréséből. (Minden harmadik válaszadó a 2-20 fős kisvállalkozások közül került ki, míg csaknem negyedük a legnagyobb, 500 munkavállalónál többet foglalkoztató nagyvállalatoktól érkezett, a szektorokat tekintve pedig meglehetősen vegyes a kép.)
A lap szerint a válaszokat elemezve országos szinten akár kétszámjegyű visszaeséssel is lehet számolni az év végére, miközben az állam és az MNB is jóval kisebb kárral számol.
A válaszadók szerint a legtöbb problémát a turizmusban okozta a koronavírus-válság, de az autóipar és a kulturális szféra is a leginkább szenvedők között van. Ezzel szemben az IT-szektorban, a vegyiparban, a jogi területen működőknek, illetve az államigazgatásban nemigen okozott zavart a vírus.
A vendéglátóipar nehéz helyzetét jól mutatja az is, hogy 5-ből négy cég kénytelen volt elbocsátani néhány munkavállalót, hogy talpon tudjon maradni, a maradék 20 százalék pedig létszámstopot rendelt el. Az említett leépítéseket pedig nem aprózták el a cégek: sokan dolgozóik felétől-kétharmadától is megváltak. Az autóiparban nem volt ennyire drasztikus a helyzet, de így is a cégek felének kellett elbocsátásokról döntenie, miközben például az IT-szektorban 9 százalék még bővítette is létszámát.
Arra a kérdésre, hogy mi lehetne a legnagyobb segítség a bajba jutott vállalkozásoknak, a válaszadók fele az adók és járulékok csökkentését és az elbocsátások megelőzésére adott érdemi bértámogatást említette.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.