Vállalkozás Lengyel Miklós 2020. július. 04. 08:35

Az USA-ban szinte könyörögnek a vendégmunkásoknak, hogy jöjjenek, ha tudnak

Középiskolás diákok, az iskola buszok sofőrjei, kirúgott olajipar dolgozók szorgoskodnak a mezőgazdasági gépeken az Egyesült Államokban, ahova ilyenkor általában vendégmunkások ezrei érkeznek. Csakhogy a Covid19-járvány és Donald Trump szigora miatt most nem jönnek.

Nagyon nehéz munkásokat találni és megtartani őket - ez derül ki a Reuters összeállításából, amely Texasban és Oklahomában készült. Az USA a világ harmadik legnagyobb búzaexportőre, és a világpiacnak ma nagyon is szüksége van az amerikai gabonára, mert az első számú exportőr, Oroszország a hazai fogyasztás érdekében korlátozta a kivitelt.

A farmerek és az aratást végző cégek arra panaszkodnak, hogy sok időt kell tölteni a hazai munkaerő kiképzésével. A másik probléma az, hogy az amerikaiak nem sokáig vállalják a nehéz munkát. Sokkal hamarabb továbbállnak, mint a kiszolgáltatott helyzetben levő vendégmunkások, akik a világ minden tájáról érkeznek Dél-Afrikától Mexikóig.

A Beckley Harvesting aratást végző cég eddig a munkaerő 30 százalékát vendégmunkásokból biztosította az aratás idejére. Most egyetlenegy vendégmunkás sincs. Az amerikaiak jelentős részét ugyanis egyáltalán nem vonza az aratás. A farmerek, akik Donald Trump amerikai elnök hűséges szavazói általában, az utóbbi időkben rászoktak a vendégmunkások alkalmazására. Emiatt Trump enyhített a szigorán: aratáskor elvben lehet vendégmunkás-vízumot szerezni a mezőgazdaságban.

Idén 49 százalékkal nőtt az ilyen vendégmunkás-vízumok kiadása a washingtoni munkaügyi minisztérium szerint. Csakhogy közbejött a járvány: sok vendégmunkás már ki sem tudott jutni a saját országából, de az USA határain is szigorúbb lett az ellenőrzés. Az eredmény pedig a mindenkit érintő a munkaerőhiány. Az aratás eközben megkezdődött: az arató brigádok délről indulnak - Oklahomaból és Texasból és észak felé tartanak fel egészen a kanadai határig.

Észak-Dakotában egy farmer arról számolt be, hogy az aratást két dél-afrikai vendégmunkással akarta megoldani. De ők a saját országukat sem tudták még elhagyni.