Értékelniük kell a magyar cégeknek a hozzájuk kirendelt katonákat
Vállalkozás hvg.hu 2020. június. 29. 07:28

Értékelniük kell a magyar cégeknek a hozzájuk kirendelt katonákat

A veszélyhelyzet alatt 105 vállalatnál jelentek meg a katonák.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) arra kérte a létfontosságú magyar vállalatok vezetőit, hogy értékeljék a veszélyhelyzetben hozzájuk kirendelt katonai parancsnokok tevékenységét – írja a Népszava.

A cégvezetőknek Benkő Tibor honvédelmi miniszter írt levelet, melyben egyrészt arról írt, hogy szerinte „számos közös eredményt sikerült elérni” a kirendelt katonákkal, másrészt megkérdezte, hogy a törzsek milyen mértékben járultak hozzá a kritikus helyzet kezeléséhez, hogyan tudtak részt venni a vállalat napi életében.

Benkő a Népszava szerint arról is érdeklődött, hogy hogy

lehet-e szerepe a katonai összekötőknek egy újabb veszélyhelyzet idején, más kritikus esetben, esetleg akár a napi működésben.

A járvány idején összesen 140, az ország működése szempontjából létfontosságú céget azonosítottak, de közülük végül 105 vállalathoz vezényeltek ki katonákat. Ilyen intézmény volt többek közt a Globus konzervgyár és a Pápai Hús is. Az akkor kiadott közleményekben megjegyezték, hogy a katonák a válalatok működését biztosítják, segítséget nyújthatnak viszont szállítási, elátási és őrzési feladatokban,
de szakmai döntéseket nem hoznak.

Később katonákat küldtek az energetikai cégekhez, a gyógyszergyárakba, továbbá távközlési társaságokhoz is.

A Népszava megjegyzi: a megnevezett cégek listáján ráadásul több olyan is szerepelt, amelyek korábban a kormányközeli vállalatok potenciális felvásárlási célpontjaként is felmerültek.
"Nem mondom, az első nap volt egy kis riadalom a cégvezetésben, amikor a központban megjelent két tiszt, katonai gyakorló ruhában. Azonban nem kezdtek el parancsolgatni, udvariasak voltak, mindenkinek bemutatkoztak. Kértek egy kis irodát maguknak gépekkel. Ennyi történt. Inkább csak figyelték, tanulták a cég működését, és amiben tudtak, segítettek nekünk" – mondta a lapnak az egyik nagy vállalatnál dolgozó forrása.

A napilap szerint a törvény alapján egyébként a vészhelyzet idején állami irányítás alá vont és kárt elszenvedett cégek kárpótlást is kérhetnek az államtól. A tárca erre vonatkozó kérdésekre azt közölte, hogy

a veszélyhelyzettel, katonai irányítással összefüggésben kártalanítási igényt nem támasztottak a cégek”.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!
A szembenézéshez, kérjük, lapozzon a következő oldalra – a hvg.hu nyári könyvajánlója
Élet+Stílus Balla István - Csatlós Hanna - Czeglédi Fanni - Vándor Éva 2020. július. 10. 19:30

A szembenézéshez, kérjük, lapozzon a következő oldalra – a hvg.hu nyári könyvajánlója

Napló a hátunk mögött hagyott karantén időszakról, betekintés, hogyan csinálják a világ legboldogabb országában, megrázó gyászfeldolgozás-irodalom, vérfagyasztó krimi, alternatív Trianon-kötet, egy barátság bonyolult pillanatai, egy nem hivatalos, de annál érdekesebb irodalmi szöveggyűjtemény, lassításra felszólító versek. Többek között az a jó a nyárban, hogy van időnk végre könyveket olvasni. A legfrissebb kötetek közül válogattunk, amiket jó szívvel ajánlunk a szabadság idejére.