Vitézy: Budapest megérdemelne már egy 21. századi jegyrendszert
Vállalkozás hvg.hu 2020. május. 22. 18:00

Vitézy: Budapest megérdemelne már egy 21. századi jegyrendszert

A londoni példa alapján készült volna a BKK-s jegyrendszer, ám a projekt végül kudarcba fulladt. Pedig nagy szükség lenne egy modern rendszerre, ezt a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója, Vitézy Dávid sem látja máshogy.

Budapest nagyon megérdemelne már egy 21. századi jegyérvényesítési, jegyellenőrzési rendszert, mert valóban a ’60-as évek fejlettségi szintjén vagyunk

– mondta a Reaktornak adott interjúban Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi vezetője.

Vitézy megosztotta, hogy amikor a BKK vezérigazgatója volt 2010 és 2014 között, jelentős munkát fektettek abba, hogy az elektronikus jegyrendszert elindítsák. A példa akkoriban London volt. “Nemcsak chipkártyás rendszer működik, hanem bankkártyával, érintésmentesen, de a telefonokban lévő Google, Apple fizetési rendszerekkel, okosórával is lehet jegyet érvényesíteni” – idézte fel, ahogy azt is, a technológia megtervezése, a nemzetközi beszerzés után távoznia kellett a közlekedési cégtől, és eltávolították a csapatot is, amelyik ezzel foglalkozott, a projekt pedig kisiklott.

Nekem fáj a legjobban, mert nagyon sok munkánk volt benne. Innen kell most újjáépülni.

Vitézy szerint az elmúlt egy évben ugyan történtek lépések, de a teljes értékű megoldáshoz jelentős beruházásra van szükség. “Bízom benne, hogy a BKK ezt előbb-utóbb megcsinálja.”

Megosztotta, hogy ahhoz, hogy egy londoni típusú jegyrendszert el tudjanak készíteni, minden metróállomáson kapurendszerre van szükség, emellett az összes járműre digitális jegykezelőt kellene tenni, hiszen ezek ma nem állnak rendelkezésre.

A tömegközledésről szólva azt mondta, elindult az utasszám növekedése, de a budapestiek lassabban fedezték fel a villamosokat, mint a sörözők és éttermek teraszait. “Az látszik, hogy az utasszám lassú visszanövekedést mutat, hosszú út van még előttünk ahhoz, hogy a tömegközlekedést ugyanannyian használják, mint korábban”. Megemlítette, hogy a kötelező és általános maszkhasználat hozzá fog járulni ahhoz, hogy a bizalom a tömegközlekedés iránt hamar helyreálljon. Ugyanakkor “fontos, hogy a tömegközlekedési szolgáltatók meg is követeljék a szabály betartását”.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Hirdetés
Martin Luther King idejébe kell visszamenni, ha meg akarjuk érteni, mi van Amerikában
hvg360 Nagy Gábor 2020. május. 30. 16:15

Martin Luther King idejébe kell visszamenni, ha meg akarjuk érteni, mi van Amerikában

Tüntetést, zavargást és fosztogatást váltott ki több amerikai nagyvárosban, hogy egy fehér rendőr brutális intézkedése nyomán meghalt egy afroamerikai, ami fölélesztette a társadalmi egyenlőtlenség és a jogi megkülönböztetés miatt lappangó indulatokat a fekete közösségben, de a tiltakozók messze nem csak feketék. A rendőr ellen vádat emeltek, de nem lesz egyszerű bizonyítani a szándékosságot.