Vállalkozás hvg.hu 2020. február. 26. 09:49

Alig észrevehető pályázatokkal szórtak ki százmillókat turisztikai fejlesztésekre

Egyedi döntésekkel, azonosító szám nélküli pályázatokra adott támogatásokat a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Egyedi döntésekre hivatkozva oszt több százmillió forintos támogatásokat a Magyar Turisztikai Ügynökség – írja a 24.hu. Az MTÜ, illetve az irányítása alatt álló Kisfaludy 2030 Zrt. több mint nyolcvan olyan, egyedi döntésen alapuló pályázatot tart nyilván, amelyek még csak pályázati azonosító számmal sem rendelkeznek.

A portál közérdekű adatigényléssel fordult a szervezethez, ahonnan a határidő letelte után azt válaszolták: a levélszemét közé esett be a megkeresés.

Második nekifutásra már azt írták: a támogatási jogviszonyok adatai a Kisfaludy 2030 Zrt. honlapján megtalálhatóak. És valóban meg is jelent ott egy táblázat, amely a már ismert pályázatok mellett épp annak a hatnak az adatait tartalmazta, amelyet a portál a nagyjából nyolcvan közül szúrópróbaszerűen kiválasztott.

Így aztán kiderült, hogy

  • Zoób Kati divattervező 811 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a divatgyűjteménye elhelyezésére és egy alkotóház létrehozására,
  • Balatonboglár fideszes vezetésű önkormányzata 383 milliót kapott a várdombi magasösvény fejlesztésére és 81 milliót a Gömbkilátó és környezete feljesztésére,
  • 923 millió forint támogatást kapott a Zobori Kalandozoo Kft. a zalaszabari kalandpark élménykínálatának fejlesztésére.

A BDJK-Real Estate Kft. a portál információja szerint csaknem másfél milliárd forintra pályázik, de még csak 31 millió forintot kaptak meg biztosan. Céljuk a bodajki Hochburg–Lamberg-kastélyban – amelyet Tiborcz István ingatlanos cége szerzett meg 2016-ban, de azóta továbbadott – interaktív vadászati kiállítótér és kulturális funkciók kialakítása, valamint a kastély környezetének rehabilitációja.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.