Oroszi Babett
Szerzőnk Oroszi Babett

490 millió forintot kapott az Erzsébet-programból az a két, Mészáros Lőrinchez, illetve Tiborcz Istvánhoz köthető hotel, amely kizárólag a programban részt vevők számára nyitott ki tavaly nyáron – tudta meg a hvg.hu. Erre a két szállóra rengeteg panasz érkezett, ezután próbáltuk megtudni, mekkora összeghez jutottak a működtetők. Elsőre nem adták ki az adatokat, azokat végül azután küldték el, hogy az adatvédelmi hatósághoz fordultunk.

A legendás balatonvilágosi Club Aliga mások mellett Kádár János kedvelt üdülőhelye volt. Majdnem 50 hektáros területén számos villa található, ezek jó részét mára megette, de legalábbis alaposan megrágta az idő. Az ingatlant az Appenin Nyrt. (amiben immár Mészáros Lőrinc és Tiborcz István is érdekelt) 2018 nyarán szerezte meg, azóta a területen semmi sem változott, nyáron legalábbis nem volt nyoma semmilyen újításnak.

A Club Aliga madártávlatból

Lapunk augusztusban ment el a Club Aligába, miután kiderült, hogy ők is részt vesznek az Erzsébet-programban, melynek lényege, hogy rászorulók (alacsony jövedelemmel rendelkező nagycsaládosok, nyugdíjasok, fogyatékkal élők) kedvezményesen nyaralhatnak kijelölt szálláshelyeken. A rendszer úgy néz ki, hogy a rászorulók a pihenés teljes árának csak kis hányadát fizetik ki – jellemzően nagyjából 20 ezer forintot az egész családra –, a maradékot az állam teszi hozzá, az Erzsébet-utalványok forgalmazásának pénzügyi eredményéből.

“Ennyire rosszra nem számítottunk”

A Club Aliga idén csatlakozott először, két szállodai épülettel és öt villaépülettel, melyeket a szintén Mészáros Lőrinchez köthető Hunguest Hotels üzemeltetett. A részvételből rögtön botrány lett, miután a 24.hu-nak Erzsébet-programosok panaszkodtak az áldatlan állapotokról. A hvg.hu-hoz szintén érkezett panaszos levél, egyik olvasónk például ezt írta:

"Körülbelül január-február környékén pályázni lehetett nagycsaládosoknak 210.000 forintnyi Erzsébet utalvány értékében nyaralásra. Úgy zajlottak a dolgok, hogy ha sikeresen lefoglaltuk abból a 2 választási lehetőségből az egyiket, az állam x nap múlva küld 210.000 forintnyi utalványt, amellyel majd a szállást kell kifizetni. Tudtuk, hogy nem lesz pompás az a hely, ahol el leszünk szállásolva, de azért ennyire rosszra sem számítottunk. A hely bababarátnak van titulálva, ennek ellenére a konnektorok nagyon hanyagul voltak beszerelve, nálunk konkrétan kiesett a falból, vezetékestül, mindenestül. A nyílászárók elavultak voltak, mindent elleptek a bogarak, a tisztaság nagyon hanyag volt. Napi 3-szori étkezést kaptunk. A reggeli az viszonylag jó volt mindhárom napon, az ebéd és a vacsora viszont borzalmas volt. És akkor még nem is írtam arról, hogy az evőeszközök, a tányérok, a poharak nagyon hanyagul voltak takarítva – jóformán sehogy. Mindez került 210.000 forintnyi utalványba.

A kritikák egy részéről egyébként a helyszínen is meggyőződtünk, az egyik nyaraló ugyanis megmutatta nekünk a szállását, ami papíron egy villaépület volt, a valóságban viszont egy lepusztult apartman-féleséget takart.

Fazekas István

“Nézzétek meg ezt, hát én ide be nem pakolok semmit” – mutatta a hűtőt az olvasó, aki szerint bár 4 éjszakát ki lehet itt bírni, és a 20 ezer forint se sok, amit ők a szobáért és az ellátásért kifizettek, “de hogy ezért az állam százezreket adott”, azt túlzásnak tartotta. Elmondta azt is, hogy a program keretében korábban voltak Hajdúszoboszlón is, az a szállás viszont teljesen más volt.

Fazekas István

Olvasónk azzal zárta levelét: "Meg merném kockáztatni azt is, – mivel elég szocializmus feeling uralkodott az egész épületben –, hogy ez a szálloda ki sem volt nyitva már egy jó ideje, csak kinyittatták velük a "nagyok", mondván 'ezeknek a csóróknak jó lesz ez is'. "

Mint kiderült, nem is tévedett nagyot. Augusztusban felhívtuk a Club Aligát, hogy megtudjuk, egy nem Erzsébet-programosnak mennyibe kerülne a nyaralás, de kiderült, esélyünk sincs bejutni. Az alábbi beszélgetés zajlott le:

  • Szállást szeretnék foglalni, jó napot kívánok.
  • Ide nem lehet szállást foglalni a Club Aligába, mert teljes egészében az Erzsébet-program használja a szálláshelyeket.
  • Privátban nem lehet? Csak az Erzsébet-programosok vannak ott, a szezon végéig?
  • Az egész szezon végéig, tehát ebben az évben egyáltalán nem volt lehetőség szálláshelyet foglalni.
  • Tehát csak az Erzsébet-programosok miatt nyitottak ki?
  • Így van, így van. Hogy jövőre hogy lesz, még nem tudjuk, majd tél felé kellene érdeklődni.

Cikkünk megjelenése előtt próbáltuk hívni a Club Aligát, hogy rákérdezzünk a fejleményekre, de a szám nem volt elérhető.

A Hullám is csak az Erzsébet-programosokat fogadta

Következő állomásunk Keszthely volt, a város, ahol az országban talán a legmagasabb az egy négyzetméterre jutó oligarcha-bizniszek száma. NER-közelben van itt a Hullám Hotel, a Balaton Szálló, a Hotel Helikon és a jachtkikötő is, valamennyi közvetlenül a parton fekszik. Keszthelyen a Hullám Hotelben szállásolták el az Erzsébet-programosokat, amit Tiborcz István érdekkörébe szokás sorolni, bár papíron már nem tulajdonos. Az üzemeltető itt is a Mészáros-féle Hunguest Hotels volt.

Túry Gergely

Miután telefonon rákérdeztünk, hogy ide lehet-e szállást foglalni privátban, azt közölték, “olyan lehetőség nincsen sajnos, a Hullám Hotel csak az Erzsébet-programos nagycsaládosok részére van fenntartva, úgyhogy a Hullám Hotelbe csak nyert pályázók tudnak menni, külön foglalásokat oda nem intéznek”. (Ezek után több balatoni Erzsébet-programos szállást végighívtunk, ott nem csak a programban részt vevőket fogadják.)

A Hullám Hotel felől is azért érdeklődtünk, mert akárcsak a Club Aligára, erre a szállásra is érkeztek panaszok. A 24.hu-nak például így jellemezték:

“Gusztustalan, ócska, régi berendezés, koszos, dohszagú, több évtizedes a padlószőnyeg, szúnyogháló nélküli, alacsony ablakok”

Egy Erzsébet-programos lapunknak finomabban fogalmazott, mint mondta, "a szálloda megmaradt abban a korban, amikor volt, régi, tehát teljes felújítást igényelne, meg kicsit modernizálni, de tisztaság van, és a személyzet nagyon kedves”.

Mindezek után kerestük meg az Erzsébet-program sajtóosztályát. Azt szerettük volna megtudni, mennyi pénzt kaptak a szállásokért Mészáros Lőrincék. Érdemben akkor nem válaszoltak, ezért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultunk, ezután jött meg a pontos adatokat tartalmazó levél a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány sajtóosztályától.

Majdnem félmilliárd forint

Eszerint a Club Aligában és a Hullám Hotelben tavaly összesen 490,83 millió forint értékben foglaltak 3 vagy 4 éjszakás pihenést a szociális üdültetésen nyertes pályázók: előbbiben 8,9 ezer fő 386,1 millió forint értékben, utóbbiban pedig 2,4 ezer fő 104,73 millió forint értékben. A részletes adatok szerint egy személy átlagosan 43 ezer forintba került, ami egy 5 fős család esetében 216 ezer forintot jelent. Ennek egy kis részét állták a családok, a többi állami támogatás volt.

Ez nem tűnik magas összegnek, ám az is tény, hogy a Balaton környékén ennél olcsóbban is lehet színvonalasabb szállásokat foglalni, igaz, ellátás nélkül. Balatonkenesén például a booking.com-on 9,6 értékelést kapó apartman 3 éjszakára 3 felnőttnek és két gyereknek 125 ezer forintba kerül, augusztus elején. Keszthelyen találtunk 104 ezer forintért apartmant, 9,2-es értékelésűt, ahogy 98 ezer forintért is, 8,5-ös értékelésűt.

Szállás tehát lenne, akár olcsóbban is, a hoteleket üzemeltető Hunguest Hotels szerint viszont a helyzet nem ennyire fekete-fehér, sőt. Szintén még augusztusban azt közölték, ha ők nem lennének, az Erzsébet-programosok nem tudnának hol nyaralni.

"Társaságunk évtizedes tapasztalatai alapján döntött úgy, hogy besorolás nélküli szálláskínálattal üzemeltetőként részt vesz az Erzsébet-programban. Ha ezek a szálláshelyek nem fogadnának vendégeket, a rászorulók a nyári főszezonban nem tudnának közvetlen vízparti szálláshelyeken kedvezményes formában üdülni. Ennek oka az, hogy a balatoni térségben a szállodatulajdonosok, illetve üzemeltetők, jellemzően az adójogszabályok gyakori megkerülése mellett, akár ellátás nélkül is jóval magasabb díjért tudják kiadni szobáikat, mint amekkora térítésre az Erzsébet-programból számíthatnak, illetve nem képesek, vagy hajlandók ilyen volumenben a turnusok kiszolgálására” – közölték.

Úgy tudjuk, ilyen, hogy besorolás nélküli szálláshely nincs, csak "kategória nélküli" létezik. Ez azt jelenti, hogy a Hotelstars rendszerében nem minősítették, ám ez nem feltétlenül jelent automatikusan rossz minőséget.

A Hunguest Hotels azt elismerte, hogy a két általunk említett hotel, mondjuk úgy, nem tökéletes. Mint írták, “tényszerűen igaz, hogy mindkét szálláshely felújítás előtt áll”, ám szerintük “ennek ellenére a Club Aliga és a Hullám is alkalmas a vendégek kiszolgálására: a szobák jól felszereltek, tiszták, és természetesen minden szükséges hatósági engedéllyel rendelkeznek.” Egyben hozzátették, a Hullám Hotelben a panaszkönyvbe senki sem írt be, a vendégkönyvben viszont sok pozitív bejegyzés olvasható. Problémával hivatalos úton csupán egy család fordult a hotel vezetéséhez, "melyet kollégáink a helyszínen megnyugtató módon orvosoltak."

Ez még augusztusban volt, azóta viszont kiderült, hogy több család is kárpótlást kapott, miután írásban tettek panaszt. Ők a 24.hu információi szerint szeptemberben a Hunguest Hotels projektigazgatójától kaptak levelet, melyben felajánlottak nekik egy másik, ingyenes üdülést.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványtól megkérdeztük, hogy milyen módon választották be a Hungest szállodáit a programba, de érdemben nem válaszoltak. Annyit írtak, "a program szálláshelyeinek kiválasztásánál minden esetben fontos szempont az elhelyezkedés, a szabad kapacitás, a szobák ágyszáma és a kapcsolódó szolgáltatások."

A Hullám Hotel kikerült a szálláshelyek közül, a Club Aliga még mindig ott van

A Balatonnál egyébként az Erzsébet-program keretében a mostani adatok alapján 7 szálláshely érhető el: Balatonmáriafürdő, Zamárdi, Balatonszárszó, Balatonboglár, Balatonföldvár, Balatonalmádi és Balatonaliga. A Hullám Hotel nincs a felsoroltak között.

Feltűnő az is, hogy általában véve, a szállások közül több a Hunguest Hotels lánchoz tartozik, ilyen például a Hunguest Hotel BAL (Balatonalmádi), vagy éppen a Hunguest Hotel Béke (Hajdúszoboszló). Tavaly számításaink szerint a Hunguest Hotel 15 hotellel vett részt a programban (összesen 55 szálláshelyből), idén 13 az övék a 43-ból.

Az Erzsébet-program sajtóosztályán azt is megkérdeztük, mennyi pénzben részesültek tavaly a Hunguest Hotels további szállodái, illetve a többi szálláshely, erre a kérdésünkre viszont nem válaszoltak.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.