Vállalkozás MTI / hvg.hu 2019. október. 30. 10:10

Parlagfüvet tartalmazó cseppeket vont ki a forgalomból a Nébih

A veszélyes készítményeket bioboltokban és az interneten is árulták.

Több hatósági ellenőrzés során összesen mintegy 10 liter illegálisan forgalmazott, emberi fogyasztásra szánt parlagfűterméket vontak ki azonnali hatállyal a forgalomból és vettek hatósági zár alá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei a Zala megyei vállalkozásnál, az Ezerjófű Gyógynövény Kft.-nél.

A hivatal szerdai tájékoztatása szerint elrendelték az érintett élelmiszerek forgalomba hozatalának tilalmát és visszahívását is.

A vállalkozás az első ellenőrzés után a hatósági rendelkezésnek megfelelően kezdeményezte a cégnél megtalált Parlagfű+ kivonat elnevezésű termék visszahívását, egy későbbi, szúrópróbaszerű ellenőrzés során azonban kiderült, hogy a vállalkozás egy másik, szintén parlagfüvet tartalmazó készítményt is fogalmaz Cseppecske+ néven.

Az előállítónál tartott újabb helyszíni ellenőrzés során kiderült, hogy a vállalkozás a korábbi hatósági intézkedés után a Cseppecske+ gyártmánylapját a tiltott parlagfű-összetevő mellőzésével módosította, de nem intézkedett a korábbi gyártásból származó, jogsértő termékek miatt. Kifogás vetődött fel a termékek nyomon követhetőségével kapcsolatban is.

Az előállító a készítményeket különböző bioboltokban és az interneten árusította, bár a hatályos jogszabályok alapján Európában sem a parlagfű, sem a belőle készült élelmiszerek nem hozhatók forgalomba emberi fogyasztásra szánt termékként – hívta fel a figyelmet a Nébih. Az eljárás folyamatban van, az ügyben több százezer forintos bírság kiszabása várható.

A hivatal közleményében kiemelte, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet Tudományos Tanácsadó Testülete az élelmiszerekben, étrend-kiegészítőkben alkalmazásra nem javasolt növények között tünteti fel a teljes parlagfű növényt, annak citotoxikus (sejtmérgező) hatása miatt.