Többségben pár főnek munkát adó, több mint 100 hazai kis- és mikrovállalkozás készít itthon ortopéd cipőket. Az elmúlt 10 évben azonban a hatóságilag rögzített árakon kénytelenek dolgozni, miközben a költségeik megtöbbszöröződtek: drasztikusan drágult az alapanyag, emelkedett a minimálbér és romlott a forint – mindez mostanra olyan szintet ért el, hogy az ortopédcipő-készítőknél tarthatatlanná vált a helyzet.

Ortopéd cipőre szükség van minden olyan esetben, amikor bármilyen ok miatt nem tud bolti cipőt hordani a beteg: ennek oka a lúdtalpon és a bütykön túl a születési rendellenesség, a bénult vagy baleset miatt deformálódott és neuropátiás diabéteszes láb is lehet. Továbbá a protézisbeültetés után, törésből vagy balesetből eredő végtaghossz-különbségek miatt is ortopéd cipőre van szükség. Ez a lakosság 1,5 százalékát érinti, jelenleg Magyarországon úgy 132 ezer betegnek – főleg időseknek és mozgássérülteknek – van szüksége speciális gyógycipőre. Sokaknak az ortopéd cipő biztosítja azt, hogy nem szorulnak kerekesszékbe, illetve hogy még gondoskodni tudnak magukról. „Készítettünk már gyógycipőt olyan betegnek, akinek az egyik lába 25 centivel volt rövidebb a másiknál. Könyvelőként az életét végig tudta dolgozni, nem szorult különböző kezelésekre, műtétekre” – meséli egy, a nyugati határhoz közel működő ortopédcipő-készítő.

Túry Gergely

A betegeknek kizárólag szakorvos írhatja fel az ortopéd cipőt. A betegség súlyosságától függően különböző kategóriákba (a C-0-tól C-5-ig) tartoznak a gyógycipők, a készítést a betegség súlyosságával arányosan támogatja a kormány. Például egy enyhén deformált lábra készült lábbelire 50 százalékos támogatás jár, míg egy erősen deformált, rövidült végtagra készült cipő árának 70, 80, de akár 90 százalékát is támogatják. Az ortopéd cipők esetében a beteg által fizetett térítési díj a legtöbb esetben 18-20 ezer forint körül mozog. A gyártók pedig kéthetente vagy havonta számolnak el a beváltott vények alapján a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek (NEAK), ami 8 napon belül utalja nekik a pénzt.

Egyre több beteg

2005-ben alakították át a közgyógyellátás rendszerét, ami magával hozta azt is, hogy az ortopédcipő-készítők becslései alapján drasztikusan csökkent a korábban szociális és egészségügyi alapon gyógyszerekhez és gyógyászati segédeszközökhöz ingyenesen hozzájutók száma – így pedig jelentős megrendelőállományt veszítettek el ők is. „A korábbi jogosultaknak csak körülbelül 10 százaléka tudja kiváltani a gyógycipőt, és ez a változás pont azokat az időseket sújtotta, akik nem tudnak a 70 ezer forintos nyugdíjukból 20 ezer forintot cipőre költeni” – mondta egy Pest megyei cégvezető.

Túry Gergely

Bár az elmúlt 10 évben több mint 68 százalékkal emelkedtek a kormány gyógyászati segédeszközökre fordított forrásai, azonban nem számolnak az egyre elöregedő társadalommal, miközben az EU-ban élen járunk az amputációk és protézisbeültetések számában. Sok itthon az érszűkületes és egyre növekszik a diabéteszes, neuropátiás betegek száma is, akik mind ortopéd cipőre szorulnak.

„Nemcsak egyre több idősnek van szüksége ortopéd cipőre, hanem a fiatalabbaknak is: már látszanak azok a problémák és deformációk, amelyeket a nem megfelelő, tömeggyártott cipők okoznak" – folytatja a cégvezető. A legújabb adatok alapján az Európai Unió lakosságának körülbelül 20 százaléka szenved krónikus lábfájdalomtól, a hazai cipőkészítők itthon ennél nagyobb arányt becsülnek, így a népbetegségnek is nevezhető lábfájdalommal küzdők ellátására hosszú távon az államnak és a gyártóknak Magyarországon is fel kell készülniük.

Egy, a nyugati határhoz közel működő, ortopédcipő-készítéssel foglalkozó cégvezető szerint kétszer-háromszor annyi beteget kellene ellátni, mint amit a statisztikák mutatnak: „sokan nem is tudnak róla, hogyan tudnának ortopéd cipőhöz jutni, holott nagyon fontos lenne a prevenció, hiszen az állapotuk romlása mellett sok betegséget is el lehetne így kerülni” – mondja. Ezen felül a meglévő betegeknek gyakran nem elég a rendelkezésre álló egy darab cipő: „Tőlünk nyugatra évszakonként igényelhetnek egy-egy pár ilyen cipőt a betegek. Az itthon a többség számára igényelhető évi egy pár sokaknak nem elég, mert az igénybevétel nagyon meghatározza, meddig bírja a cipő: aki például bénult és húzza a lábát, vagy nagyobb a testsúlya, vagy akár nagyobb fizikai megterhelésnek van kitéve a gyógycipő, azoknál sajnos hamarabb is elkophat. Ide vehetnénk még a gyerekeket is, akiknek évente több számot is nőhet a lába” – mondja Rozsnyai Sándor, az Ortopéd Cipőkészítők Szövetségének elnöke.

Problémák, a felszín alatt

A korábbi cipőnagyhatalomnak számító Magyarország cipőkészítő szakembereinek a privatizáció elindulásával és a cipőgyárak megszűnésével legfőképpen az ortopédcipő-készítés nyújtott megélhetést – és szakmában maradást. Mára a legtöbb cégvezető és alkalmazott is nyugdíjas korú, márpedig egy jó szakember kiképzése 10 évet is igénybe vehet. A megszűnt háttéripar és a munkaerőhiány az ortopéd cipők szegmensét is erősen érinti. „Májusban elment két, még aktív korú emberünk – aki azt hiszi, megállja a helyét máshol is, odébb áll, hiába igyekeztünk átlagon felül fizetni. Így viszont havonta az eddigi 120 pár cipő helyett már csak 80-90 párat tudunk elkészíteni” – meséli egy cégvezető, akinek a közel 30 éve működő vállalkozása által készített gyógycipőkre úgy 1500 beteg számít Tolna és Baranya megyében.

Túry Gergely

Az ortopédcipészeik közül többen már egy ideje nyugdíjasok, napi pár órára mennek vissza, hogy azokat a munkákat elvégezzék, amelyeket ők tudnak csak. A munkavállalók átlagéletkora 57 év a nyugati határhoz közeli mikrovállalkozásnál is. Ők 1995 óta készítenek ortopéd cipőket, havonta körülbelül 70 párat. A helyzetüket tovább nehezíti az Ausztriába kivándorló munkaerő, ráadásul fejvadászok is keresik az ortopédcipészeket, akik külföldön havonta 1600-2800 eurót is kereshetnek. „Eddig is már csak úgy tudtunk létezni, hogy leépítettük piacainkat, és létszámot csökkentettünk, és a cégvezetők hétvégén is 14-16 órát dolgoznak, hogy elkészüljenek a megrendelt ortopéd cipők” – mondja.

A folyamatosan gyengülő forint, főleg az utóbbi hónapokban erőteljesen érezteti a hatását a cipőkészítőknél: „Ugyanazokból az anyagokból dolgozunk, mint bárhol máshol, csak itthon 2000 euró (mai árfolyamon 662 ezer forint) helyett 70 ezer forintot kapunk egy nehézortopédiás cipőért. Mindent Németországból, Olaszországból, Spanyolországból vagy Szlovéniából kell rendelnünk – mivel utalunk a partnereknek, 380 forintra is kijön egy euró” – folytatja a nyugati határhoz közeli cégvezető.

Bár az egészségügy kritikus helyzete senki számára nem ismeretlen, a gyógyászati segédeszközöket is ugyanúgy sújtja a forráshiány. Az ISO-besorolás alapján viszont egy kategóriába esnek az ortopéd cipők az ortézisekkel, amelyek olyan testközeli eszközök, amelyek esetlegesen elvesztett funkciókat pótolnak. Ide tartoznak például a térdrögzítők, a gerincfűzők vagy egy elhúzódó törés gyógyulását segítő rögzítők is. A gyógycipők állami támogatásának mértéke ellenben elmarad a többi ortéziséhez képest. „Az ortopédcipő-készítés a ’90-es években még biztos megélhetést tudott nyújtani, de jelenleg veszteséges. A gyártóknak viszont kiszolgálási kötelezettségük van. Bár alapvetően piaci szereplők az ortopédcipő-készítők, ők is részei az ellátási láncnak, és a hatóságilag meghatározott árakon kell dolgozniuk. Ez nem lehet se több, se kevesebb” – mondja Rozsnyai Sándor. Az alulfinanszírozottság miatt viszont van, aki kénytelen már a korábban kiváló minőségű alapanyagok helyett alacsonyabb minőségű anyagokat felhasználni, volt, aki piacot szűkített, vagy a leépítést választotta.

Rozsnyai Sándor

Túry Gergely

A háttérben számos ortopédcipő-készítő más tevékenységi körből finanszírozza a gyógycipő-készítést: Rozsnyaiék vállalkozása kézzel készített, elegáns férficipőket is kínál, többen pedig emiatt kezdtek el más gyógyászati segédeszközöket forgalmazni. A megkérdezett cégvezetők egy ideje már a Széchenyi Hitelből finanszírozzák a vállalkozásuk működősét, évek óta abban bíznak, hogy változik a helyzet. Azt viszont szinte egybehangzóan állítják, hogy a januárban esedékes újabb minimálbér-emelést a legtöbb hazai, ortopédcipő-készítéssel foglalkozó mikrovállalkozás nem fogja tudni kitermelni. 

Egy Pest megyei, több mint 30 éve működő cég vezetőjével is beszélgettünk, ahol egy hónapban 100-120 pár cipő kerül ki a kezeik közül. A vállalkozás egyike azon keveseknek, akik nehézortopédiával foglalkoznak, tehát a legsúlyosabb lábdeformációkra is tudnak lábbelit készíteni, ezeket ugyanis csak nagy tapasztalattal rendelkező ortopédcipész tudja elkészíteni. Kétszer már nagyon közel voltak a csődhöz. Alig bírják kiszolgálni az egyre több beteget, kétszer annyi vállalási időre van szükségük, hogy elkészítsenek egy-egy lábbelit. A korábbi évek hasznát élik fel, már abból finanszírozzák a működésüket. Több ezer egyedi kaptafa van a cég műhelyében – ugyanennyi beteg számít az általuk készített speciális lábbelikre.

Minőségi kérdés

Egy beteg láb számára egy nem megfelelő cipő az állapota romlását is előidézheti, így elengedhetetlen a megfelelő minőség. A visszakövethetőséget és garanciát nyújtó ISO-minősítés bevezetését alapvetően pozitívan fogadták az ortopédcipő-készítők, a legtöbb mikrovállalkozás számára viszont hatalmas anyagi terhet jelent az évente felülvizsgálandó, több százezer forintba kerülő minősítés.

Túry Gergely

Az ISO-rendszert később felváltó állami tanúsítást (EEKH) ötévente kell megújítaniuk, ami nem biztosít folyamatos kontrollt. A jövőre bevezetendő szigorúbb, központi EU-s rendelet alapján az MDR-minősítést pedig becsléseik szerint az ortopédcipő-készítő kkv-k 70 százaléka nem tudná bevezetni. „Szakmailag az uniós követelményeknek megfelelő ortopéd cipőket tudnánk elkészíteni, viszont ugyanarra a finanszírozásra lenne ehhez szükség, mint a többi EU-s országban” – mondja a Tolna megyei cégvezető. 

(Eddig) eredménytelen párbeszéd

Természetesen van hivatalos módja annak, hogy a gyártók kérjék a gyógyászati segédeszközök árának megváltoztatását. Az áremelési kérelem beadásának rendszere viszont bürokratikus akadályokat gördít a szövetség elé, az elbírálás akár egy évig is elhúzódhat. A NEAK is arról tájékoztatott bennünket, hogy jelenleg is folynak az egyeztetések  a gyógyászati segédeszközök támogatási rendszerének felülvizsgálatával kapcsolatban, melyen minden érintett fél képviselteti magát (az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a gyógyászati segédeszközgyártók és -forgalmazók, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet, a NEAK, illetve a szövetségek), a gyártói igények mellett az érdekvédelmi betegszervezetek által jelzett problémák és a minőségi elvárások is megjelennek.

A több százezer érintettet képviselő Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) is az érdemi felülvizsgálatot, a „játszóterek” lezárását, és a gyógyászati segédeszközrendszer (képzéstől elkezdve a minőségellenőrzésig, a jogszabályi környezet megváltoztatásán át a szankcionálásig) mielőbbi átalakítását sürgeti. „Önmagában nem támogatjuk a forgalmazók és gyártók áremelésre, árkompenzációra vonatkozó javaslatát, mert az nem eredményezné a mozgáskorlátozott emberek innovatív segédeszközökhöz való jutását és az ellátás minőségi javulását. Hiába növekszik a gyógyászati segédeszközökre a központi költségvetésből fordított állami forrás, ha az érintettek ellátása egyre rosszabb színvonalú” – mondja Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke.

Az esetleges szabálytalanságok kiszorítása az összes fél érdeke: az Ortopéd Cipőkészítők Szövetsége is azt szeretné elérni, hogy hazánkban is kötelező legyen valamilyen kamarai tagság vagy szövetséghez tartozás, mert így a szakmai szervezet kontrollja lehet a tagoknak. Az ortopédcipő-készítők a támogatottság növelését, és a költségeik növekedésének kompenzációját szeretnék elérni, hogy folytathassák a munkát, valamint a rendszer átalakítását: hogy kizárólag a súlyos lábbetegségek ellátására szolgáló C-2–C-5 típusú ortopéd cipőket támogassa a kormány. Míg több területen csökkenti a kormány a termékekre kivetett áfá-t, a betegeket még nem érték el: így a betegszervezetekkel és a más gyógyászati segédeszközöket gyártókkal és forgalmazókkal közösen évek óta próbálnak lobbizni, hogy 5 százalékos legyen a gyógyászati segédeszközökre kivetett áfa.