Vállalkozás hvg.hu 2019. október. 08. 11:31

A buli előtt negyedmilliárd forintot vettek ki a Borkai Zsolt barátjához kötődő cégből

Akár több hasonló, jachtos bulira is futhatta a pénzből.

Önkormányzati választás 2019
Friss cikkek a témában

A Borkai Zsoltról készült fotókat és videót nyilvánosságra hozó személy szerint 2018 májusában készültek az ominózus felvételeket, amelyekkel napok óta tele van a magyar sajtó. Most a 24.hu arról ír, hogy az időpont előtt néhány héttel a luxemburgi tulajdonos 250 millió forintot vett ki Immobilien Trade Center Kft.-ből.

Ez az a cég, amelyik 2012-ben eladta az Audinak azokat a földterületeket, ahol a német vállalat terjeszkedni akart Győr közelében – és tulajdonképpen erről szól a Borkai Zsolt polgármestert és körét lebuktató blogger több bejegyzése is, miszerint ők, tudván, hogy az autógyártó földeket fog vásárolni a környéken, még kifejezetten olcsón hozzá tudtak ezekhez a területekhez jutni, majd a besorolás megváltoztatása (előtte olcsó szántó volt, utána drága ipari terület) után az eladással rengeteg pénzt kerestek.

A cégből egyébként nem ez volt az egyetlen pénzfelvétel, a lap összesítése szerint az elmúlt nyolc évben összesen mintegy másfél milliárd forintot vettek ki belőle, 150-400 milliós tételekben.

A földeket az a, időközben a győri önkormányzatnak is dolgozó Rákosfalvy Zoltán ügyvéd vette meg, aki a most nyilvánosságra került felvételeken Borkaival mulat a jachton. Miután ipari célú területté sorolták át a földeket, Rákosfalvy tulajdonrésze az Immobilien Trade Center Kft. tulajdonába került. Ez utóbbi céghálóját úgy alakították ki, hogy tulajdonosa egy luxemburgi bejegyzésű offshore cég lett, így sokáig nem lehet tudni, pontosan kik állnak mögötte. Hétfőn azonban a hvg360 rábukkant egy dokumentumra egy luxemburgi cégadatbázisban, amelyek Rákosfalvy A-osztályú igazgatói kinevezését rögzítették.

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.