Vállalkozás hvg.hu 2019. június. 27. 14:21

Azonnali jogvédelmet kért Bige László, de eddig csak ide-oda tologatták az ügyét

A katasztrófavédelem 12 nappal később továbbította a műtrágyakirály kérelmét a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz.

Csak a napokban kezdett el foglalkozni a műtrágyakirály, azaz Bige László szolnoki gyárának ügyével a bíróság – mindez a Debreceni Törvényszék közleményéből derül ki, amit a 24.hu idéz.

Bige László szerint a katasztrófavédelem kilencszer, a rendőrség tizenháromszor szállt ki a gyárhoz, de soha semmit sem találtak, egyetlen elmarasztaló jegyzőkönyv sem volt. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ennek ellenére – hiányosságokra hivatkozva – június elején felfüggesztette a Bige Holding szolnoki kénsavgyárának működési engedélyét.

Bige szerint közvetítőkön keresztül kapott üzenetben már jó ideje választás elé állították ellenségei,

vagy távozik az országból, vagy megy a rácsok mögé.

Azt is mondta, hogy szerinte bosszúhadjárat folyik ellene, nevet/neveket ugyanakkor nem említett.

A Bige Holding Kft. a szolnoki gyárral történtek miatt, illetve a döntéssel szemben kereseti kérelmet terjesztett elő, amit a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz elektronikus úton június 12-én el is juttattak. A Bige Holding ebben egyebek mellett arról írt, hogy a veszélyes tevékenység folytatását azonnali hatállyal megtiltó határozatot több okból jogsértőnek találja, ezért annak megsemmisítését kezdeményezte, azonnali jogvédelmet, továbbá a határozat végrehajtásának halasztó hatálya elrendelését kérte.

Azonban a kérelmet a hatósági eljárás iratanyaga kíséretében a katasztrófavédelem 12 nappal később, június 24-én továbbította a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz.

A közlemény szerint – idézi a 24.hu – az azonnali jogvédelem iránti kérelemről a bíróságnak a keresetlevél beérkeztétől számított 15 napon belül kell dönteni. A határidő azonban, mint a lap megtudta, a kérelem bíróságra történő beérkezésétől, azaz 24-étől számítandó. Az azonnali jogvédelem iránti kérelmet elbíráló döntés független a határozat jogszerűsége értékelésétől, a kereseti kérelem megalapozottságáról az ügy érdemében a bíróság a tárgyalás eredményétől függően dönt – írták még a közleményben.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.