Banki hitelek és fő részvényeseitől kapott tőkejuttatás formájában megkapta a működésének fenntartásához szükséges 30 millió eurós pénzügyi támogatást az olasz ételspecialitásokra szakosodott német Vapiano étteremlánc a német dpa hírügynökség beszámolója szerint.
A Vapiano részvényének 2018 elején még 25 eurós árfolyama az idei év elejére az egyre súlyosbodó pénzügyi helyzete miatt 5 euróra esett. Frankfurtban a cég részvényének a jegyzése 5,99 eurón állt pénteken a déli órákban az előző napi 6,20 eurós zárás után.
A cég pénzügyi helyzetének a romlását tőzsdei elemzők szerint elsősorban az erősödő konkurenciaharc idézte elő, illetve a 2017-es tőzsdére vitelt követően beindított túlzottan ambiciózus külföldi terjeszkedés. Az étteremlánc csak tavaly például több mint harminc egységgel bővült. A Vapiano 2018 végén 33 országban hétezer alkalmazottat foglalkoztat, 231 éttermet üzemeltet, ebből 82-őt Németországban.
Komoly bajban van a Vapiano
30 millió euró kell ahhoz, hogy megmaradjon a cég.
A Vapiano a 2017-es évet 30 millió eurós veszteséggel zárta, a 2018-as eredmény pedig az előzetes értesülések szerint még ennél is nagyobb veszteség lesz. Tavaly az étteremlánc az előzetes adatok alapján 370 millió euró forgalmat bonyolított.
A cég a hitelfelvételi tárgyalások miatt két alkalommal is kénytelen volt elhalasztani 2018-as tőzsdei eredménybeszámolóját. A mérleg péntekre tervezett bemutatását a cég most ismét elhalasztotta, a beszámolóra június 18-án kerül sor.
A Vapiano részvényei 23,96 eurós árfolyamon 2017-ben debütáltak a frankfurti tőzsdén, ami 533 millió dollárra tette akkor a cég piaci tőkeértékét. A részvényeknek 18,2 százaléka van tőzsdei forgalomban. Az alapító Gregor Gerlach tulajdonában 18,9 százalék van, a Wella tulajdonosai, Jans-Joachim és Gisa Sander birtokában 15,5 százalék, a Tchibo tulajdonosai Günter és Daniela Herz birtokában pedig 47,4 százalék.
A magyarországi, franchise formában működő Vapiano hálózat működésére nincsenek hatással a német anyacég pénzügyi gondjai, mivel attól mind pénzügyileg, mind szervezetileg teljesen függetlenek az éttermek, mások a tulajdonosok is – közölte Sári Péter, aVAP Magyarország Holding Menedzsment Kft. ügyvezető igazgatója az MTI érdeklődésére. Közlése szerint a nemzetközi cégcsoporthoz a luxemburgi Vapiano Franchising GmbH-n keresztül kapcsolódnak.
Az ügyvezető elmondta, hogy a magyarországi Vapiano hálózat – éttermenként és cégcsoport szinten is – töretlenül fejlődik, valamennyi éttermük nyitás óta nyereséges. A magyar cégcsoport az elmúlt három év mindegyikében és 2019 első negyedében is két számjegyű forgalomnövekedést ért el. Az idén ősszel újabb taggal bővül a budapesti hálózatuk, majd terveik szerint 2020-ra a vidéki is – közölte. Jelenleg öt éttermük működik.
A nyilvános cégadatok szerint a VAP Magyarország Holding Menedzsment Kft. legutóbbi lezárt évében, 2017-ben 3,8 millió forint nyereséget ért el.