Vállalkozás hvg.hu 2019. április. 29. 10:40

Emberek maradnak munka nélkül Magyarországon, amiért gyengélkedik a német autóipar

Több hazai gyárat is érint az elbocsátás.

Az utóbbi hónapokban több magyarországi autóipari beszállító is létszámleépítésbe kezdett – írja a Magyar Hang.

Legutóbb, április elején a Continental hűtő-fűtő csövekre specializálódott magyarországi leányvállalatánál küldtek el néhány tucat embert a Délmagyar.hu-nak nyilatkozó munkavállaló elmondása alapján. A vállalat vezetése cáfolta a nagyarányú leépítéseket, de elismerte, valóban küldtek el dolgozókat a tavaly október óta mutatkozó autóipari visszaesés miatt. Ugyanerre hivatkozva jelentette be alig valamivel korábban a szombathelyi TDK autóipari beszállító, hogy a tavaly októberi 2750-ről 2500-ra csökkent a dolgozói létszáma, mert a távozó alkalmazottak helyére nem vesznek fel újakat.

Egy hónappal korábban az autókárpitokat és ajtóborításokat gyártó spanyol Antolintól bocsátottak el 150 embert, mert a termelés egy részét Spanyolországba telepítik. Tavaly decemberben pedig az autóiparban használatos kábelkorbácsok gyártásával foglalkozó Lear Corporation Hungary Kft. zárta be 500 főt foglalkoztató gyöngyösi gyárát, mert a megemelkedett bérek miatt már nem volt gazdaságos a gyártás.

Róna Péter közgazdász a lapnak úgy nyilatkozott, hogy akár a magyar bruttó hazai termék (GDP) néhány tized százalékos visszaesését is eredményezheti a német autóipar gyengélkedése, hiszen igen jelentős a német autógyárak részesedése a magyar gazdaságban.

A német autóipari vállalatok szakmai képviselete, a VDA (Verband der Automobilindustrie) számításai szerint a német autóipar termelése az idén öt százalékkal, 4,8 millióra csökkenhet.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.