Vállalkozás hvg.hu 2018. december. 27. 11:56

Kevesebb közpénz landolhat a sportkluboknál

Először fordulhat elő a tao-támogatási rendszer 2011-es bevezetése óta, hogy kevesebb közpénzt próbálhatnak összeszedni a sportklubok, mint egy idénnyel korábban – írja a G7.

A december 20-ig elérhető adatok szerint a hat sportágban az egyesületek és sportvállalkozások számára összesen 113,5 milliárd forintos támogatási keretet hagytak jóvá. Ez ugyan több, mint ami az első években jellemző volt, a tavalyitól azonban látványosan elmarad.

Az előző szezonban ugyanis 130 milliárd fölött volt ez az összeg.

A hat támogatható sportág közül az idény két nagy vesztesének a kosár- és a vízilabda tűnik. Előbbiek tavaly még 30 milliárdos keretet kaptak, idén azonban feleannyit hagytak jóvá nekik. De 5 milliárddal kevesebb adóforint jut a vízilabda-egyesületeknek is.

A lap azt írja, a tavalyinál visszafogottabb keret magyarázata azt lehet, hogy a szereplők kijózanodtak, ugyanis az előző idényben látványosan túlpörgették a tao-programot.

A lap szerint a mostani 113 milliárd még nem a végleges szám, a sportszövetségek és a szaktárca ugyanis az utolsó napokban is töltik fel a jóváhagyott programokat az erre a célra létrehozott adatbázisokba. Túl sok elbírálatlan sportfejlesztési program azonban már nincs, így szinte biztos, hogy a 2017/2018-as idényben felállított csúcsot nem sikerül megdönteni.

hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.