Vállalkozás hvg.hu 2018. december. 01. 17:43

Az ügyészség elé került a kukaholding gyanús közbeszerzése

Valaki feljelentést tett az ügyben, az ügyészség feljelentéskiegészítést rendelt el.

Ahogy arról beszámoltunk, egy kis nyírségi céget, a Pepp and Cars Kft.-t szerződtette a "kukaholding", vagyis az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. arra, hogy vegye át több százezer ügyfelének díjfizetési ügyét. A négyfős vállalkozás a Díjbeszedő Zrt.-vel közösen 7,6 milliárd forintot nyert el az NHKV Zrt. 2017. végén kiírt közbeszerzésén, de mint kiderült, a cég már azelőtt elkezdte megszervezni behajtói hálózatát, hogy egyáltalán elnyerte volna a megbízást.

A DK-s Vadai Ágnes ezért rákérdezett a legfőbb ügyész Polt Péternél, hogy kíván-e vizsgálatot indítani az ügyészség a Pepp and Cars és a kukaholding szerződése üfgyében, illetve hogy a kukaholding működését fogják-e vizsgálni.

Polt Péternek a parlament honlapján olvasható válasza szerint már az ügyészség elé került az ügy, Polt ugyanis azt írta, hogy a sajtóban megjelent információkra hivatkozva

más személy csalás bűntette miatt feljelentést tett a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyézségen.

A legfőbb ügyész tájékoztatása szerint a feljelentés alapján viszont a járási ügyészség november 23-án elrendelte a feljelentés kiegészítését, így egyelőre még nem indult nyomozás.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.