Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A nagyjából 150 éve létező optometria második félidejét asszisztálta végig a Pilvax közben dolgozó Feszl család. Tanúi voltak a régi technikák eltűnésének, úttörők az új eszközök alkalmazásában, de egyvalami nem változott: sokan nem is tudjuk, hogy csak a felét látjuk a világnak.
„New Yorkba vitt ki nemrég tanulmányútra egy japán lencsegyártó, ahol teljesen elképedtek azon, milyen igényesen készíttetik szemüvegeiket a magyarok. Mi viszont tudjuk, mennyit romlott itthon a helyzet ahhoz képest, mikor még mindenkit beutaltak kétévente az SZTK-ba felülvizsgálatra” - mondja Feszl Adrienn, a család nevét viselő optika harmadik generációt képviselő tulajdonosa.
Míg mi csak ámulunk egy-egy régi fotót nézve az SZTK-keretek „esztétikáján”, az optikusok szerint az volt az aranykor. „Most nagyon drága a szemüveg. Hiába járt több munkával a kézi csiszolás, a rendelőkben felírt, MOM-ban legyártott lencsék és az olcsó keretek régebben mindenki számára elérhetővé tették ezt a terméket” - magyarázza Adrienn édesanyja, Gyöngyi.
A hazai piac igényességét talán az is igazolja, hogy a világ három jelentős lencsegyártója közül a japán Hoya - miután thaiföldi üzemüket az árvíz elmosta - épp Mátészalkára hozta a már rég nem üvegből, hanem műanyagból készülő lencsék gyártását.
Nem optikai csalódás, hogy egyre több a szemüveges. „Vezetés vagy számítógépezés közben huzamosabb ideig kell egy irányba néznünk, többen is olvasunk, ez mind terheli a szemet. De az is igaz, hogy ezek a tevékenységek felhívják a figyelmet egy-egy olyan korrigálandó hibára, amit egyébként észre sem vennénk. Régen nem számított, ha kicsit homályosabban látták a mezőn a marhát” elemzi Gyöngyi az ok-okozatot.
Gyöngyi apósa, Feszl István a harmincas években tanulta ki a mesterséget, de karrierjét derékba törte a háború: behívták katonának, és három évet orosz hadifogságban töltött. A Pilvax közi üzletbe az ötvenes évek elején került; a tenyérnyi boltot akkoriban egy házaspár vezette, tőlük vette át néhány év múlva az üzletet István, majd apránként hozzávásárolta a két szomszédos helyiséget is. Feleségét betanította, mérnökként dolgozó fiát pedig a csak komoly tudással megoldható optikai talányokkal átcsábította a szakmába.
„Apu nagyon okos volt. Mérnöknek tanult, az egyetemre úgy került be, hogy matematikai versenyt nyert, de fizikából is kitűnő volt” - emlékszik ifjabb Istvánra lánya, aki pályát módosító édesapjával ellentétben érettségi után a SOTE-n végzett optometrikusként. Ott egyébként megtanították őket kézzel csiszolni, "de nagyon nehéz, és hatalmas gyakorlatot igényel. Igény sincs rá, így senki nem csinálja már.”
Amikor a 2015-ben megözvegyült Feszlné a pályát kezdte, az állami Ofotért mellett alig akadt néhány magánoptika. Bár ma már szinte minden forgalmasabb utcában működik optikus, olyan üzlet, mint a Feszl, kevés akad. Ők ugyanis a hátul rejtőző műhelyben egyedi igényekre szabva csiszolják a nyers lencséket, javítják a kereteket. A szakma ugyan nem vész el, csak átalakul, de épp a szaktudásra építő, vevőközpontú formája előtt nem áll biztos jövő.
A család a tradicionális üzletformát modern tartalommal töltötte meg; nemcsak az automatizálásban, hanem a kontaktlencsék forgalmazásában is úttörők voltak a hazai piacon. „Lencséket először csak az Ofotértben lehetett kapni, később már mi is árulhattunk. Az első hirdetést a Pesti Estben adtuk fel, tömegesen jöttek a vevők, hihetetlen volt.” Az üzletágat szemorvos segítségével indították, de „mai szemmel nézve egy röhej volt, mert a doktornő senkit sem tanított be a lencse használatára. Ennek ellenére valahogy mindenki megoldotta otthon az első felhelyezést”, nevet Gyöngyi.
A Feszlbe az egész országból érkeznek a javításra váró titánkeretek, a családnak ugyanis a lézeres hegesztésben is nagy tapasztalata van. A fémkeretek mellett akadnak szaruból készültek is, de a legtöbbet acetátból, vagy valamilyen kevert összetételű műanyagból állítják elő. „Bármennyire is efelé haladunk, reméljük, hogy sosem jön el az idő, mikor mindenki ugyanolyan keretet vásárol” vallják Feszlék, akik a kínai gyártók által képviselt gyengébb minőség helyett igyekeznek tartós, és a legkeresettebbeken kívül különleges modelleket is kínálni - más kérdés, hogy nincs, aki a merészebb darabokat viselni merné.
Az üzletben három, családtagnak számító alkalmazottal dolgoznak; egyikük, Éva meg is mutatja kedvenc, de piros színe és vagány mintája miatt szinte eladhatatlan, olasz gyártmányú keretét. „A leggyakrabban azzal utasítják el, hogy nem tudnák mihez felvenni - pedig mindenhez megy. A másik kedvenc kifogásom, hogy megbámulnák a metrón, de hát ott egymásra sem nézünk” mondja Éva. A magyar vásárlók ráadásul nemcsak a színektől, hanem a formáktól is tartanak, így nem követik az egyre gyorsabban változó szemüvegdivatot. Jóllehet egy ideje már a kerek és a nyújtott cicás, hatvanas évekbeli keret a trend, itt még mindig a keskeny szögletesre esküsznek a vevők.
Feszlné szerint rengeteg olyan vásárlójuk van, aki azt állítja, jól lát, de a vizsgálatnál kiderül, hogy csak az egyik szemére - „közben meg kocsival ékezett.” Ez a jelenség általánosnak mondható, az agyunk ugyanis csodákra képes; egyszerűen „elrakja a sufniba” azt a képet, amit a rosszul látó szem érzékel, és a jól működő által közvetítettet fogadja be. Gyöngyi szerint az is gyakori, hogy valaki az egyik szemével csak olvas, a másikkal csak vezet, és nem is tud róla, hogy „félszemű”.
Bár még sosem történt kellemetlen találkozás, kormánypárti és ellenzéki politikusok is rendszeresen felkeresik az üzletet, a színházak közelsége miatt pedig ismert színészek – pl. Mácsai Pál, Kern András vagy Szacsvay László – is időről időre betérnek a boltba. Feszléknek több idős vevőjük van, mint fiatal, és akad, aki már negyven éve ide jár. A fiatalok inkább kontaktlencsét hordanak, azt pedig olcsóbb online rendelni, a netes cégekkel viszont a család nem tud versenyezni: előbbieknek ugyanis nem kell boltot fenntartani, és más vonalakon szerzik be a minimális haszonkulccsal eladott terméket.
Feszlék most megint egy újdonsággal próbálkoznak, az elsők között vezetik be Magyarországon a 3D-szemvizsgálatot, mely leszámol az egyik szemet mindig eltakaró vizsgálati módszerrel, és némi extra vizuális élményt is nyújt; a klasszikus olvasótábla helyett ugyanis számozott, tájban lebegő léghajókat kell majd távolság szerint rangsorolni.
„A gépi csiszolás miatt mi már főleg a szemvizsgálatban és a kiszolgálásban találjuk meg a szakma szépségét. Pszichológusnak kell lennünk, mikor kikérdezzük a vevőt” - állítja Gyöngyi. A keret kapcsán például elsőként azt kell felmérni, vajon szemüveggyilkossal állnak-e szemben. „Ez egy létező embertípus, mindenki ismer olyat, aki folyton ráül, vagy az asztalra csapja az okulárét.”
A lencse kiválasztásánál pedig azt kell mérlegelniük, tudja-e majd használni a vevő az adott típust. A multifokális lencsék használatának elsajátításához ugyanis türelem kell; a távolra látó pont középen, az olvasó rész pedig a lencse alján helyezkedik el, de köztük is többször változik a csiszolás. „Ehhez speciálisan kell mozgatni a fejet, szemet. Mondják is a vevők, hogy mióta ilyet hordanak, nem meszes a nyakuk.”
Problémás ügyfél akad bőven, a panaszokat viszont nehéz szavakba önteni. „Próbálják persze megfogalmazni, mi rosszabb az új szemüvegben, de ez nem egyszerű. Azzal sem megyünk sokra, ha felpróbálom a szemüvegét, mert én valahogy mindegyikben jól látok” nevet Gyöngyi.
Egy drasztikus dioptriaromlás után például nagyon nehéz kielégíteni az ügyfél látásigényét. „Idősebbek, türelmetlenebbek, fáradtabbak” mondják az optikában, és a két csupa mosoly hölgy váltig állítja: nekik nincsenek vicces történeteik, „inkább csak sírnivalók”.
